Orbán Szingapúrban: „Az lesz belőlünk, amire a szellemi képességeink alapján jutni tudunk”

Orbán Viktor és Hszien Lung szingapúri miniszterelnök.Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsõdi Balázs/MTI/MTVA

Szingapúr sikertörténete biztatás Magyarországnak - mondta Orbán Viktor kedden Szingapúrban, a Li Hszien Lung szingapúri miniszterelnökkel folytatott tárgyalása után tartott közös sajtótájékoztatón.

Orbán Viktor szerint 

Magyarországnak nincs komoly nyersanyagkészlete és természetes erőforrása sem, ami azt jelenti, hogy „az lesz belőlünk, amire a munkánk és a szellemi képességeink alapján jutni tudunk”.

Szerinte Szingapúr is ebből csinált csodát, „az emberi erőforrásból, az emberi szellemből és az innovációból”.

„Mi úgy tartjuk számon Szingapúrt, mint amely nem másolt más formulát, hanem sajátot gondolt ki” - mondta a miniszterelnök, aki szerint több olyan terület is van, ahol a két ország közötti gazdasági együttműködésben az eddigieknél több lehetőség van. Bátorította a szingapúri cégeket, hogy jöjjenek nagyobb számban Magyarországra. Ezzel párhuzamosan Magyarország is szeretne nagyobb arányban részt venni a szingapúri gazdasági sikerekben - mondta, a partnerség lehetséges területei között említve a vízipart, a mezőgazdaságot, az IT-szektort és a gyógyszeripart.

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsõdi Balázs/MTI/MTVA

Arról is beszélt, hogy kormánya nagyra értékeli Szingapúr stabilitását, mert szerinte „azoké az országoké a jövő, amelyek hosszabb távon is stabilak lesznek politikában és gazdaságban egyaránt”. „Európában is ez a legnagyobb kihívás.”

Li Hszien Lung szingapúri miniszterelnök azt mondta, Magyarország kiváló kapu Szingapúrnak az Európai Unióba, és országa szeretne hasonló kapuként szolgálni Magyarországnak a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének (ASEAN) közössége felé.

Fotó: KKM/MTI/MTVA

Kiemelte a magyar-szingapúri kétoldalú kereskedelem folyamatos növekedését, és elmondta azt is: mindkét kormány támogatásáról biztosítja a Szingapúr és az EU közötti szabadkereskedelmi megállapodást.

A két miniszterelnök jelenlétében három kormányközi dokumentumot írt alá a magyar és a szingapúri fél. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter légügyi, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter oktatási egyezményt kötött, Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter pedig élelmiszer-biztonsági megállapodást írt alá.

Az Orbán Viktor vezette magyar politikai-üzleti delegáció Vietnamból érkezett Szingapúrba hivatalos látogatásra. Az elnöki palotánál katonai tiszteletadással fogadták a kormányfőt, aki a miniszterelnöki tárgyalás előtt találkozott Halimah Yacob szingapúri államfővel is, szerdán pedig - délkelet-ázsiai látogatásának utolsó napján - magyar-szingapúri üzleti fórumon vesz részt. (MTI)

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.