Rétvári szerint a tanárhiány nem országos, hanem helyi léptékű jelenség

oktatás
2017 szeptember 26., 05:56

Az utóbbi hetekben egymást érték a beszámolók arról, hogy sok helyen vészesen kevés a pedagógus, vannak iskolák, ahol már "bármely szakos" tanárokat keresnek álláshirdetésekben.

Ezekre a hangokra reagált most Rétvári Bence, az EMMI államtitkára a Magyar Időkben, ahol elmondta, hogy

a pedagógushiány nem országos, hanem helyi léptékű jelenség, amelyeket az egyes tanintézmények helyettesítéssel kezelnek.

Az sajnos nem derült ki az államtitkár válaszából, hogy pontosan hány helyet érint ez a jelenség, illetve hogy hány helyi léptékű eset kell ahhoz, hogy országos jelenségről beszélhessünk. Azaz lényegi információ a tanárhiány mértékéről nem derült ki az államtitkár válaszából, az viszont igen, hogy

  • a kormány számos intézkedést hozott a tanári szakok hallgatói létszámának növelése érdekében az utóbbi években, amelyek eredményeképpen a felsőoktatási intézménybe felvételt nyert osztatlan tanár szakos hallgatók létszáma az elmúlt években fokozatosan növekedett, a 2013-as évhez képest 2017-re 79 százalékkal.
  • a tanárhiány hosszú távú kezelésére 2013-ban létrehozta a kormány a Klebelsberg képzési ösztöndíjpályázatot, amelynek célja a pedagógus-utánpótlás biztosítása.
  • a szocialista kormányzás alatt több mint 381 helyen vonták meg a diákoktól a helyben tanulás lehetőségét, és ezzel párhuzamosan 15 ezer tanárt bocsátottak el, arról már nem is beszélve, hogy egyhavi bért vettek el a tanároktól.
  • a magyar oktatási rendszerbe a pedagógus-utánpótlás biztosítására 2011 óta számos ösztönzőleg ható eszközt építettek be.
Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.