A Tények szerint siker a veszteséges felcsúti kisvasút

Média
2017 szeptember 27., 19:03
comments 161

"Rekordot döntenek a kisvasutak," közölte a Tv2 Tények című hírműsora. Példának nem találtak jobbat mint a felcsúti vonalat, ami amúgy veszteséges. Az üzemeltető augusztus elején közölt kimutatása szerint 

addigi működése összesen 4,1 millió forint mínuszt termelt.

Pedig már harmincezren vettek rá jegyet idén, így már a hetedik legnépszerűbb kisvasút az országban, a Tények szerint.

link Forrás

"Szakemberek szerint a növekvő számok azt mutatják, hogy a hosszútávon megtérülő fejlesztés ösztönzőleg hat a turizmusra, aminek gazdasági hatása is jelentkezik."

link Forrás

A siker a tudósítás szerint az is, hogy a vállalt négy munkahely helyett tízet hozott létre az 1,2 milliárdból épített vonal.

link Forrás

EU-s vizsgálat persze volt, illetve folyamatban van, de Inge Gräßle szerint "Felcsútot nem lehet azért megbüntetni, mert itt született a miniszterelnök."

link Forrás

Az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrzési Bizottságának brüsszeli bürokratájával ért egyet Deutsch Tamás EP-képviselő is: megalapozott projekteket látott a vizsgálóbizottság.

link Forrás


Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.