Az Egyenlő Bánásmód Hatóság szerint jogosan rúgta ki Budafok-Tétény önkormányzata az olimpia ellen aláírást gyűjtő momentumost

POLITIKA
2017 szeptember 27., 20:53
comments 65

Április elején járta be a sajtót, hogy a budatétényi önkormányzat azért bontott szerződést egyik munkatársával, mert az aktívan részt vett a Momentum Mozgalom olimpiaellenes akciójában. Pedig előre szólt feletteseinek, akik akkor nem jelezték, hogy az aláírásgyűjtés problémát jelentene, mondta akkor Pencz András. Ezután a Momentum az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordult, azt kérik a hatóságtól, hogy szabjon ki bírságot az önkormányzatra hátrányos megkülönböztetés miatt.

Mostanra lezárult a hatóság vizsgálata, ami az aktivistával szemben Budafok-Tétény önkormányzatának adott igazat. Megállapították, hogy Pencz részvétele a Momentumban ismert volt az önkormányzat vezetői és munkatársai előtt, és semmilyen ellenkezésbe nem ütközött. De figyelmeztették, hogy a Momentum párttá alakulása után "új helyzet áll elő," mert Pencz része a polgármester legszűkebb környezetének, a polgármesteri kabinetnek volt a munkatársa, minden megbeszélésen részt vett.


Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.