Legalább 180 településen keresnek tanárt

oktatás
2017 szeptember 27., 04:56
comments 221

Rétvári Bence, az EMMI államtitkára keddi Magyar Idők-interjújában azt mondta:

a pedagógushiány nem országos, hanem helyi léptékű jelenség, amelyeket az egyes tanintézmények helyettesítéssel kezelnek.

Hogy ez mennyire igaz?

A 24.hu utánanézett, hogy hány helyen keresnek a tanév megkezdése után egy hónappal is tanárokat és tanítókat a kormány által létrehozott Közszolgálati Állásportálon.

Az eredmény: 

több mint 180 olyan magyar település van, ahol tanítót vagy különböző szakos tanárokat keresnek.

Az adatokból kiderült az is, hogy például a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szendrőn az általános iskolába magyar nyelv és irodalom-, matematika- és némettanárt is keresnek, és az is, hogy nem egyedi a budafoki iskolának az esete, ahol bármilyen szakos tanárt keresnek. Csak Budapesten több mint 150 üres állás van most tanároknak. A 24.hu cikkében mindez térképen is látható.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.