Nemzeti Szilárd: Brüsszel úgy nyomja a tervet, mint süket az ajtót

ÉLET
2017 szeptember 28., 10:01
comments 205
photo_camera Fotó: Soós Lajos/MTI/MTVA

Az ország Szilárdja, a Fidesz frakcióvezető-helyettese csütörtökön sajtótájékoztatót tartott, hogy felhívja a figyelmet a Soros-terv és Brüsszel ármánykodásának veszélyére. Azt hangsúlyozta, hogy a helyzet rossz, nehéz, de van megoldás, konzultációnak hívják, és

"Soha nem volt még annyira szükség a nemzeti konzultációra, mint most." 

Konzultációra azért is van szükség, mert Brüsszel magasabb fokozatba igyekszik kapcsolni a Soros-terv végrehajtását, miután szerdán - a már ismert 120 ezres mellé - újabb 50 ezer ember szétosztásáról hozott döntést. A politikus idézte  Avramopulosz uniós biztost is, aki szerint már nem szíreket, hanem fekete-afrikaiakat és más nációkat kell ide behozni. A veszély tehát nem csak hogy nem múlt el, de egyre fenyegetőbb.

„Brüsszel ezt nyomja, mint süket az ajtót, rá akarja nyomni mindenkire”  

- hangzik el a tételmondat, és Brüsszel nem szarozik: forrásmegvonással fenyeget, elvenné, ami nekünk jár, fojtaná a pénzcsapot, de nem teheti meg, mert azért nem Moszkva még. A Fidesz szerint az unió nem működhet úgy, hogy "aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére". (MNO)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.