Beer püspök szerint Őcsénybe nem betolakodó, ellenség, vagy terrorista emberek mentek volna

politika
2017 október 03., 16:11
comments 101

Megerősítette Beer Miklós az őcsényi helyzetről a 444-nek vasárnap mondott véleményemét. „A magyar állam megvizsgálja mindazokat, akik tőlünk menedéket kértek, és akit úgy ítélnek meg, hogy tényleg rászorul a menedékre, annak megadják az oltalmazói státuszt," mondta a váci püspök a HírTV Newsroom című műsorának kedd esti adásában, szerinte

"tehát Őcsényben is olyanokról volt szó, akik ezt már megkapták, tehát őrájuk már nem lehet azt mondani, hogy betolakodók, meg ellenség, meg terrorista, tehát olyan jó lenne ezt tisztázni. Tőlünk, egyházi emberektől joggal elvárhatja a kormány, hogy mi segítséget nyújtsunk azoknak az embereknek, akik megkapják ezt a menekülti státuszt. Ezt jó lenne tisztázni és tényleg többet őszintén beszélni.”

link Forrás

Beer hozzátette, hogy fontos lenne a pozitív példákat is megismerje a közvélemény, mert 

nem szabad félelmet kelteni, nem szabad riogatni.

link Forrás

A püspök szerint magának az egyháznak többet kellene beszélnie a menekültkérdésről. Erdő Péter, a magyar katolikus egyház vezetője szombaton farolt ki a HírTV kamerája elől, miután a riporter az őcsényi helyzetről kérdezte. 

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.