Beer Miklós: „Az őcsényi eset szonda a társadalom állapotáról, nagyon szomorú vagyok”

ÉLET
2017 október 01., 16:49
comments 448
Beer Miklós
photo_camera Beer Miklós

Megkérdeztük Beer Miklós váci katolikus püspököt, mit gondol arról, ami Őcsényben történt. A Tolna megyei településen Fenyvesi Zoltán panziótulajdonos látott volna vendégül menekült családokat, emiatt életveszélyesen megfenyegették, és megrongálták az autóját. A faluban akkora botrány lett az esetből, hogy Fülöp János polgármester le is mondott. 

„A véleményem erről az esetről sommásan az, hogy ez egy szonda a mai magyar társadalmunk állapotáról, a közhangulatról. Nagyon szomorú vagyok”

- válaszolta kérdésünkre Beer Miklós.

„Szívből sajnálom a polgármester urat. Ugyanakkor nagy tisztelettel is gondolok rá. Éppen azért, mert talán mégsincs akkora baj, ha valaki inkább félreáll, mint statisztálna ehhez az őrülethez.”

„Szégyellem magam”

Arról is megkérdeztük, ő maga is tapasztal-e hasonló indulatokat, és hogy mit lehetne tenni azért, hogy az emberek kevésbé is féljenek, és kevésbé is gyűlöljenek másokat.

„Sajnos én magam is ezt tapasztalom, hogy az emberek jelentős része ennyire vakon elutasító. Pedig ezek az emberek az állami hivataltól oltalmazotti státuszt kaptak. Ez már nyilván nem is jutott el a helybeli lakosok tudatáig.”

„Hogy mit lehet tenni? A saját lehetőségünkön belül befogadni. A Menekültügyi Hivataltól meg lehet kapni azoknak a névsorát, akik már ugyanúgy megkapták az oltalmazotti státuszt. Ajánlgatom én is, de még senki nem jelentkezett. Gondolom, hogy azért, mert mit szól majd a szomszéd. És ez sajnos az egyházközségeinkre is vonatkozik. Szégyellem magam”

- tette hozzá a váci püspök.

„Pedig más megoldást nem látok, mint példát adni. Bebizonyítani, hogy lehet velük is békében, szépen együtt élni. És csendesen újra és újra elmondani.”

Erdő Pétert nem érdekelte a kérdés, Orbán szerint helyes a határozott tiltakozás

Szombaton a Hír tévé kérdezte a témáról Erdő Péter esztergom-budapesti érseket. A tévé felvétele szerint Erdő Péter előbb a természetvédelem fontosságáról beszélt, majd amikor a riporter visszakérdezett, hogy az őcsényi esetről lenne szó, arra már nem válaszolt érdemben. Pénteken Orbán Viktor azt mondta, nagyon helyes, hogy az őcsényiek határozottan, hangosan és érthetően fejezték ki a véleményüket.

Beer Miklós idén júniusban a menekültek világnapján videóüzenetben állt ki Fabiny Tamás evangélikus püspökkel közösen a befogadás mellett. Akkor sokan lehazaárulózták ezért.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.