Hárommilliárdot költ iskolai hangszerekre a kormány

Tavasszal Balog Zoltán jelentette be, hogy a kormányzás végére minden olyan iskolának lehet pianínója, ahol még nincs ilyen hangszer, mert ajándékba kaphat a kormánytól. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma most a Magyar Időkkel tudatta, hogy A hangszerek cseréjére hárommilliárd forintot szán a kormány a 2018-ban. 

A tervnek része az is, hogy csaknem hatvan új iskolai kórus alakulhat meg a Nemzeti Kulturális Alap pályázati támogatásával. A kormányzati napilap szerint erre százmillió forintos kerettel kiírt pályázat a meglévő kórusok közül több mint kétszázhúszat támogat az iskolai énektanulás kultúrájának megerősítésére. Ezenkívül a kormány a Kodály-program részeként 

az idén mind az 59 tankerületi központban egyenként két-két darab akusztikus pianínót szereznek be, összesen 118 millió forint értékben.

A minisztérium a lapnak megsúgta, hogy a kiválasztási szempontoknak legjobban az elektromos zongorák felelnek meg. 

Hozzátette, hogy az alapfokú művészetoktatási intézményeknél a zongoratanulmányok megkezdéséhez, a zongora mint kötelező tárgy tanulásához, valamint a korrepetíciós foglalkozások megtartásához egy jó minőségű pianínó kell. 

A zeneművészeti szakgimnáziumok esetében pedig, mivel feladatuk a tanulók felkészítése a szakmai érettségire, az ehhez kapcsolódó szakképesítés megszerzésére, szakirányú felsőfokú továbbtanulásra, illetve a szakirányú munkába állásra, a professzionális hangszer a legmegfelelőbb.