A kempós anya tagadja, hogy lerúgta óvodás fia lépét

bűnügy
2017 október 06., 02:58
comments 114
photo_camera Fotó: FANATIC STUDIO / SCIENCE PHOTO L/Science Photo Library

Mindent tagadott budapesti bírósági tárgyalásán az a nő, aki a vád szerint két éve úgy megrúgta óvodás kisfiát, hogy annak felszakadt a lépe, írja a Blikk. A vád szerint a küzdősportoló, kempózó nő új kapcsolatában fogant gyermeke születése után elkezdte elhanyagolni elsőszülött fiát, akit nem fürdetett, akivel durván bánt és akit gyakran betegen vitt óvodába.

A vád szerint egy októberi kiránduláson a gyermek kétszer is leejtette a földre az ételt, amit ugyan megpróbált elrejteni, de hiába. Anyja észrevette, és annyira dühbe jött, hogy hasba rúgta a gyereket, akit csak másnap vittek orvoshoz, amikor a keresztanyjának elpanaszolta a történteket. A gyereknek felszakadt a lépe, életveszélyes sérülést szenvedett.

A bíróságon a megvádolt nő tagadott. Azt állította, hogy ő csupán "fenéken billentette" a gyereket, aki szerinte egy óvodai verekedésben vagy biciklibalesetben szenvedhetett életveszélyes sérüléseket. A nő szerint a fia rendszeresen elesett gyalog és biciklivel is.

A nő szerint a vád tönkretette az ő és a gyerekei életét is. Azt viszont elismerte, hogy korábban borderline-személyiségzavarral diagnosztizálták, és az eset idején tényleg ingerlékeny volt.

A gyerek, akit azóta az anyai nagyanyja nevel, több hónapos ápolás után felépült.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.