Idióta indokra hivatkozta akadályozta meg a MÁV, hogy emléktáblát kapjon a marosvásárhelyi pogrom cigány hőse

2017 október 7., szombat 20:02
141

Nyáron keresték meg a Roma Büszkeség Napjának szervezői a MÁV-ot, hogy az októberi felvonulásuk során szeretnének emléktáblát avatni Puczi Béla marosvásárhelyi cigány hősnek a Nyugati pályaudvar oldalán. Puczihoz kötik az 1990-es magyarellenes pogrom során elhangzott legendás mondatot: 

"ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok!" 

Tettéért, hogy segített a magyaroknak, elítélték, és börtönbe zárták Romániában. Menekültként érkezett Magyarországra szabadulása után, utolsó éveiben hajléktalanként élt a Nyugati téren. 

Fotó: Balogh Zoltán/MTI/MTVA

Az Index beszámolója szerint a MÁV azután, hogy az Örökségvédelmi Hivatalnál elintéztette az engedélyeket a szervezőkkel, akik eközben összegyűjtötték a táblára pénzt, 

a szombati felvonulás előtt három nappal közölte: nem engedélyezi a táblaavatást.

Az ok: szabály van arra a vasúttársaságnál, hogy csak MÁV-dolgozókra emlékező táblákat lehet kihelyezni az épületeikben. 

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt