Elhangzott a parlamentben: a Soros-terv a Sátán legvégső támadása

Új fejezet kezdődik a 444 életében.
Érdekel

„Ma már tudjuk, hogy a fatimai harmadik titok szerint (...) a sátán legnagyobb és legvégső támadása az egyház ellen a családok elleni támadás lesz” – mondta napirend előtti felszólalásában a KDNP politikusa, Aradszki András.

felszólalás címe:

„A sátán/Soros terv ellen küzdeni keresztény kötelesség”

Az energiaügyért felelős államtitkár szerint a végső támadás már elérkezett, 

„látjuk ezt már az abortusz, az eutanázia, az egyneműek házassága és a genderelmélet politikai erőltetése vonatkozásában is”.

De Aradszki szerint ezt látjuk Soros György támadásában is az európai család ellen, mikor migránsok 10 millióival hígítaná fel a keresztény kontinenst. 

„A sátán elleni küzdelem pedig keresztény kötelességünk!”

Hogy hogyan? Az államtitkár ezt is megválaszolja: 

„A rózsafüzér a legerősebb fegyver a Gonosz ellen, képes a történelem megváltoztatására. És ezt Soros György is meg fogja tapasztalni!”

Olvastátok, láttátok, hogy milyen világ lett itt. A járvány miatt fogynak a reklámok, a kormány miatt fogynak az újságok. Ebben a helyzetben a mi jövőnk is bizonytalanabbá vált, mint az elmúlt 7 évben bármikor. Ha folytatni akarjuk, akkor új fejezetet kell nyitnunk a 444 történetében.

Mi kitartóan mutatjuk, hogy milyen világ van. A szűkülő magyar nyilvánosság miatt most még fontosabb, hogy maradjon Magyarországon megbízható hírforrás. Olyan újságírók, akik megírják az igazat. Ehhez viszont - a ti segítségetekkel - változnunk kell.

Lépj a Körön belülre, regisztrálj, és járulj hozzá az újság működéséhez, cserébe még jobb, erősebb, nagyobb 444-et kapsz!

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.