Matolcsy a helyzetbe hozott rokonairól: „Senkit nem szabad megfosztani attól a lehetőségtől, hogy részt vegyen Magyarország felemelkedésében”

képmutatás a köbön
2017 október 10., 09:22
comments 175

Miután hétfőn a parlamentben a szocialista Bárándy Gergely kérdezte Matolcsy György jegybankelnököt az elmúlt félév rokoni kérdéseiről, azaz unokatestvérének ügyeitől fia hitelein át egészen feleségéig, Vajda Zitáig, az MNB elnöke elmondta, hogy neki 7,5 milliárd rokona van

A kérdés kedden a Parlament gazdasági bizottságának ülésén is felmerült, ahol szintén a rokoni megbízásokról kérdezték Matolcsyt. A Klubrádió összefoglalója szerint Matolcsy elmondta, hogy ma Magyarországon a családi körébe tartozó vállalkozók nem azért nyernek valamit, nem azért kapnak hitelt valahonnan vagy nem azért vásárolnak fel valamit, mert az ő rokonai. 

Matolcsy azzal folytatta, hogy a családja és a rokoni köre lényegesen tágabb, mint akiket az ellenzéki politikusok felsoroltak. És eleve, szerinte senkit nem szabad megfosztani attól a lehetőségtől, hogy részt vegyen Magyarország felemelkedésében. 

Ezért a jegybankelnök nem javasolja az ellenzéki képviselőknek, hogy olyan törvényt szorgalmazzanak, mely szerint bizonyos névvel rendelkezők ne pályázhassanak EU-s forrásokra vagy ne vásárolhassanak meg külföldi tulajdonostól magyarországi céget, mondjuk a söriparban. 

Azzal folytatta, hogy nem korlátoz senkit és nem is jutalmaz senkit, ha az ő nevét viseli, és ma Magyarországon nem ettől jut hitelhez, üzleti lehetőséghez és uniós pályázati forráshoz valaki, hogy közvetlen családtagja.

„Ez nagyon jó hír.” – zárta Matolcsy. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.