Négy hajót a világ összes kikötőjéből kitiltott az ENSZ

külföld
2017 október 10., 05:12
comments 114

A világ egyetlen kikötőjében sem köthet ki négy teherhajó, mert a gyanú szerint megsértették az Észak-Koreával szemben bevezetett ENSZ-szankciókat - jelentette be helyi idő szerint hétfőn Hugh Griffiths, a szankciók betartását felügyelő szakértői bizottság koordinátora.

Aláhúzta, hogy ilyenre még soha nem volt példa az ENSZ történetében. Elmondta azt is, hogy a döntés október 5-én született meg.

"Ez a négy hajó a világ összes kikötőjéből ki van tiltva tiltott áru szállítása miatt" - mondta el a koordinátor. Egy névtelenséget kérő forrás szerint a hajók szenet, vasat és halat szállítottak vagy szállítanak éppen most is Észak-Koreából, amit kifejezetten tiltanak a kommunista rezsimmel szemben bevezetett szankciók.

Griffiths nem nevezte meg a négy hajót, de egy név nélkül nyilatkozó forrás elmondta, hogy a comore-szigeteki zászló alatt hajózó Petrel 8, a Szent Kitts és Nevis lobogójával jelzett Hao Fan 6 és az észak-koreai zászló alatt hajózó Tong San 2 és a Jie Shun nevű hajók azok, melyek a világon sehol nem köthetnek ki.

Az ENSZ legutóbb szeptemberben fogadott el újabb szankciókat Észak-Korea ellen, miután Phenjan a múlt hónap elején végrehajtotta hatodik, minden eddiginél nagyobb kísérleti atomrobbantását. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.