A számunkra fontos helyszínek többet hozzátesznek a jóllétünkhöz, mint a számunkra fontos tárgyak

tudomány
2017 október 13., 12:50
comments 42

Az agy működéséről készített felvételek segítségével jutottak arra kutatók, hogy helyszínek sokkal inkább váltanak ki belőlünk megelégedettség-érzést, mint tárgyak, mondjuk fényképek vagy például az esküvői gyűrűnk. 

A brit National Trust által finanszírozott kutatásról a Guardian számolt be. Az eredmények szerint az emberek agyában intenzívebb jól-érzésre utaló működést lehetett kimutatni pozitív eseményekhez köthető helyszínek révén, mint amikor számukra fontos, jelentőséggel bíró tárgyak mozgatták meg az agyukat. 

Az fMRI-vizsgálatokat a Surrey University kutatói dolgozták fel, a résztvevőkkel mélyinterjúkkal is készítettek. Az egyik fő cél az volt, hogy több derüljön ki arról, hogyan tudunk kötődni számunkra különleges jelentőséggel bíró helyekhez. A kutatás most arra jutott, amit persze tapasztalatból eddig is sokan tudtak, hogy számunka különösen fontos helyszínek nyugalmat és teljességérzést tudnak kiváltani belőlünk. 

A kutatás során húsz önkéntesnek figyelték meg az agytevékenységét, miközben fotókat mutattak nekik. Egyrészt számukra fontos tárgyakról, másrészt pedig életükben fontos szerepet betöltő tájakról, épületekről. És azt találták, hogy a helyszínek nagyobb izgalmat váltottak ki az agyban, mint a tárgyak. Elsősorban az érzelmi reakciók feldolgozásában kiemelt szerepet betöltő agyterület, az amigdala izzott fel ilyenkor. 

A kutatók a mért adatok alapján arra jutottak, hogy a jelentékeny helyek nagyobb érzelmi jelentőséggel bírnak a számunkra, mint a jelentékeny tárgyaink. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.