Csak a helyieknek felejtettek el szólni, hogy magasfeszültségű vezeték épül mellettük

Ilyen, a Debrecen mellettihez hasonló elektromos távvezetékek létesülhetnek Cegléd határában isFotó: MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Állítólag van, aki már a házát árulja a Cegléd melletti tanyavilágban, miután a helyiek számára is kiderült, hogy hamarosan magasfeszültségű vezeték húzódik majd a közvetlen szomszédságukban. 50 méter magas oszlopokra szerelt 400 kilovoltos villamos vezetéket létesít a Mavir Zrt. a város határától alig 500 méterre, ami az új paksi atomerőműben keletkező villamosenergia továbbítására is alkalmas lesz. A Magyar Nemzet szerint az új kecskeméti Mercedes-gyár is innen venne fel áramot.  

Egy márciusi kormányrendelet alapján nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségű beruházásról van szó.  Ez érinti Kecskemét Déli Iparterület energetikai fejlesztésével összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket, így többek között az Albertirsa-Kecskemét közötti kétrendszerű, 400 kV-os távvezeték létesítését is, amire a megnövekedett térségi energiaszükséglet miatt van szükség, ami nyilván összefügg az új Mercedes-gyárral. Sőt, ezzel talán még inkább, mivel már 2019 végére el kell készülnie, míg Paks 2 csak jóval később kezdene működni. 

A gond az, hogy erről senki nem tájékoztatta a helyieket, akik közül többen egy nap arra ébredtek, hogy földmérők jelennek meg a telkeiken. Csak az utóbbi napokban érkeztek levelek a helyiek postaládájába beleegyezési nyilatkozattal, de ez inkább csak megkésett gesztusnak látszik, mivel  az építési határozat ellen nincs helye fellebezésnek. A tanyákon lakók közül többen attól tartanak, írja a Magyar Nemzet, hogy a túl közel keletkező elektromos tér egészségügyi kockáztatot jelent rájuk nézve. 

Balhé azért van Cegléden, mert a helyiek szerint Takáts László polgármester tudott a beruházásról, tárgyalt is a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító (Mavir) Zrt.-vel, mégsem tájékoztatta kellő körültekintéssel a helyieket. A polgármester most arra szólította fel a ceglédieket, ne írják alá a beleegyezési nyilakozatot, de nem mindenki jóhiszemű vele szemben, mivel maga beszélt arról, hogy már korábban keresték az üggyel kapcsolatban:

A Nemzet azt írja, a vezeték eredetileg a jövedelmező a Nefag Zrt. állami erdészet területén haladt volna át, de megváltoztatták az útvonalat, mert 'a nagyvadak vonulását zavarta volna a vezeték".

Cegléden az ügyben ellenzéki összeállás formálódik: az LMP és a Jobbik helyi képviselője péntek késő délutánra tüntetést hívott össze, hogy tiltakozzanak a vezeték létesítése ellen. A helyi Fidesz egyelőre nem állt ki a létesítés ellen. (Magyar Nemzet)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;