Csányi szerint elfogyott a levegő Storck körül

Csányi Sándor, az MLSZ elnöke továbbra is nagyra tartja a távozó Bernd Storck szakmai teljesítményét, aki az elmúlt évtizedek legsikeresebb szakvezetője volt, de elfogyott körülötte a levegő és elveszett a hit, ezért nincs értelme a folytatásnak. 

A Feröer elleni haza meccsen a szurkolók kifütyülték a válogatottat, amit Storck felháborodva fogadott

Az mlsz.hu-nak nyilatkozó Csányi felidézte, hogy az Andorra elleni vereség után adtak egy második esélyt Strocknak, amit a korábbi sikerei után járt neki, de ezzel nem tudott élni.  

A véleménye nem változott, „egy olyan munkaszerető, elhivatott emberre van szükségük, mint Bernd Storck”. Csányi szerint „az szubjektív, hogy melyik szakember jobb a másiknál, de az tényszerűnek mondható, hogy Storck az elmúlt évtizedek legsikeresebb szakvezetője volt: vb-döntőbe jutott az U20-as válogatott, Eb-döntőbe az U17-es és felnőtt válogatottunk, európai 13-dikként a FIFA ranglistán 18. helyre jutott az A-csapat a vezetésével. Ezek a sikerek nem vitathatóak el sem tőle, sem a csapatoktól. Mindezzel együtt, az utóbbi időszak eredményei ismeretében egyetértek a távozásával.”

Csányi megerősítette, hogy ha nem találnak október 25-ig megfelelő szövetségi kapitányt, akkor a npvemberi két barátságos meccsen megbízott kapitány irányítja a válogatottat. Azért van szükség a barátságos meccsekre, hogy minél több nemzetközi rutint szerezhessenek a játékosok, mert azt a hazai klubcsapatokban sajnos nem tudják megszerezni. 

Az elnök úgy látja, Storck eredményei azt bizonyítják, hogy a lehetőségek megvannak a magyar foci sikeresebbé tételéhez, de 

„amennyiben a klubok és az utánpótlás-akadémiák nem fejlődnek, a magyar játékosok nem tudnak komoly nemzetközi mérkőzéseken szerepelni, külföldi elitbajnokságokban tapasztalatot szerezni, akkor nem reális az előrelépés. A nehézséget az jelentheti, hogy akadnak tehetségek, de a magyar élvonal csapatai a nemzetközi értelemben az elvárások alatt teljesítenek évek óta, így a hazai bajnokság játékosait nehéz bedobni egy-egy kiélezett nemzetközi meccsre.”

A Storckkal együtt a szövetségben dolgozó német edzők közül Andy Möller távozik, az a többiekről később döntenek. Storck egyébként nem kap végkielégítést. 

Nyilatkozott Bernd Storck is a szövetség honlapjának. 

„Nagyon hálás vagyok, hogy egy olyan nagy hagyományokkal rendelkező ország labdarúgásáért dolgozhattam először sportigazgatóként, majd később szövetségi kapitányként is, mint Magyarország”

- kezdte a búcsút. Azt mondta, „büszke vagyok arra, amit a tavalyi Európa-bajnokságon közösen elértünk. A szövetség és a klubok segítségének, a játékosok – beleértve a fiatalokat – profi hozzáállásának és a közösen jól elvégzett munkának köszönhetően olyan sikert tudtunk elérni, amely évtizedek óta nem tapasztalt örömöt okozott a magyar embereknek.” 

A vb-selejtezőkről azt mondta, a minimális célkitűzést a harmadik hellyel elérték ugyan, de a 10 mérkőzés során kevesebb pontot szereztek annál, mint ami elvárható lett volna. Ezt a sorozatot is fel tudták használni ugyanakkor arra, hogy nagy számban adjanak lehetőséget fiatal játékosoknak. 

Megköszönte az MLSZ vezetőinek, különösen Csányi Sándor elnöknek az elmúlt bő két évben nyújtott támogatást és bizalmat, szerinte megvannak az alapok a fejlődésre a magyar fociban. 

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;