Szijjártó: Az ukrán nyelvtörvény kérdése akkor oldódik meg, amikor a kárpátaljai magyaroknak elfogadható

külföld
2017 október 17., 05:37
comments 72

Az ukrán oktatási törvény okozta probléma megoldása csak az lehet, ha hatályon kívül kerül az a rész, amely súlyosan sérti a magyar nemzeti közösség jogait - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel a Kossuth Rádióban.

photo_camera Fotó: ATTILA KISBENEDEK/AFP

A miniszter telefonon elmondta, a kormány csak akkor tekinti megoldottnak a kérdést, ha a kárpátaljai magyarok azt mondják, a helyzet nekik így elfogadható. "Ettől eltérő helyzethez mi a hozzájárulásunkat nem adjuk" - jelentette ki.

Hangsúlyozta, a kárpátaljai magyarok azt kérték a kormánytól, hogy harcoljon ebben a kérdésben, hiszen az új ukrán oktatási törvény súlyosan sérti a kisebbségi jogokat és az EU-Ukrajna társulási megállapodást is.

Szijjártó Péter emlékeztetett, a társulási szerződés kimondja, Ukrajnának folyamatosan erősítenie kell a kisebbségi jogok tiszteletét.

Azt mondta, az ukrán nyelv oktatását kell jobban megszervezni, nem az anyanyelven tanulás lehetőségét elvenni. A kárpátaljai magyar pedagógusok több mint tíz éve jelezték először, hogy az ukrán nyelvoktatás gyenge, de senki nem mozdította a füle botját sem Kijevben - jegyezte meg.

A miniszter hozzátette, a kárpátaljai magyar pedagógusok szívesen részt vesznek egy olyan módszer kidolgozásában, amelynek nyomán majd jobban fogják beszélni az ukrán nyelvet a kárpátaljai magyar gyerekek. De az anyanyelven való tanulás jogának elvétele semmilyen módon nem segít abban, hogy a diákok az államnyelvet jobban beszéljék. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.