A nők nem szülnek eleget, hiába szeretnék a férfiak, a gyermektelenek pedig a játszótéren búslakodnak

belföld
2017 október 19., 10:31
comments 524

Zavarbaejtő kampányba kezdett a KDNP egy reprezentatívnak mondott kutatás eredményeire hivatkozva. A kereszténydemokraták arra jutottak, sokkal kevesebb gyerek születik, mint amennyire a fiatalok valójában vágynak - ez valószínűleg egyébként igaz is.

photo_camera Fotó: Facebook/KDNP

A KDNP-sek úgy döntöttek, megkérdezik a gyermekvállalási kor felső határához közeledő korosztályt, milyen segítségre lenne szükségük terveik megvalósításához, ezért a frakció megbízást adott egy reprezentatív kutatásra, melynek eredményeit itt publikálták, néhány erős következtetés megértését pedig képekkel illusztrálva próbálják közelebb vinni az emberekhez. Kiderül például, hogy a nők nem szülnek rendesen, hiába vágynak gyerekekre a férfiak, meg hogy milyen sok nő dolgozik teljes állásban, ami azért valljuk be, őrület. A dolgozó nőkről egyébként úgy esik szó, hogy megemlítik, vizsgálták a család és a karrier összeegyeztethetőségét. Hogy ebből hogy következik, hogy a 35-44 éves korosztályban másfélszer annyi férfi szeretne gyereket, mint nő, nehéz megmondani. 

Nem mellékes tény, bár erről a kutatásban nem írnak, hogy a nők többsége, ha teheti, 35 éves kora előtt vállal gyereket, mert afelett gyakran lassabban jön össze a baba, nő a vetélés kockázata, valószínűbb a terhességi cukorbetegség kialakulása, és megnő a kromoszóma-rendellenességek kockázata, így jóval több vizsgálatra is el kell járniuk. 

Kiderül továbbá az is, hogy akinek nincs gyereke (a 35-44 közötti korosztály 41%-ának), az szomorúan üldögél egyedül egy üres játszótéren.

photo_camera Fotó: Facebook/KDNP

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.