A szemünk láttára bukott tízmillió forintot a Puskás Akadémia

Ha a játék nem is, a körülmények mindig tudnak valami extrát hozni a magyar fociban. Most például az történt, hogy a Miniszterelnök Úr 2-es számú kedvenc csapata (most éppen a Videoton) a Miniszterelnök Úr 1-es számú kedvenc csapatával (művésznevén Puskás Akadémia) játszott. 

De 

  1. nem Székesfehérváron, mert a Videoton új stadionja még épül. 
  2. Nem is a közeli Felcsúton, ahová albérletbe jár a Videoton. 
  3. Hanem a 60 kilométerre lévő új MTK-stadionban. 

Az MLSZ ugyanis nem engedélyezte, hogy Felcsúton legyen a meccs, ami mindkét csapatnak jó lett volna. Nem egészen világos, hogy miért, hiszen aligha került volna komoly hátrányba a Pancho Arénát már jól ismerő Videoton, ha tízzel több felcsúti megy ki a meccsre. Nem biztos, hogy egyáltalán lett volna ennyi helyi érdeklődő, de talán. 

Fotó: botost/444.hu

Szóval, az MTK-stadionban volt a székesfehérváriak hazai meccse, így aztán mindkét csapat idegenben lépett pályára, ahová mindenkinek utaznia kellett. 

A Deutsch Tamás Arénában én teltházas meccsen akkor voltam, amikor a magyar amerikai foci válogatott Szlovákiával játszott, sok néző, óriási hangulat volt. Most, újabb szép példajaként annak, hogy a magyar futball körítése semmivel össze nem hasonlítható, messze a VIP-szektorban voltak a legtöbben, ez fontos helyszíné vált Magyarországon az elmúlt években. 

Garancsi István, Videoton tulajdonos Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc nélkülFotó: botost/444.hu

Viszont hiába volt a pályán a Miniszterelnök Úr két kedvenc csapata is, a Miniszterelnök Urat nem láttuk. Ha a brüsszeli EU-csúcs tartotta fel, teljesen érthetőek az EU-val szembeni indulatai. Mészáros Lőrincet sem láttuk, ha ő is Brüsszelben volt, akkor már tényleg nagy lehet a baj. 

Ha a szinte megtelt VIP-szektor nem is, a 40 fős Videoton-tábor még így is képes volt valamiféle hangulatot teremteni a jó akusztikának köszönhetően. Felcsúti tábor, mint olyan, nem volt.

Fotó: botost/444.hu

Az alapján, ami a lassan államosított magyar fociban megy, az ember azt várná ennek a két csapatnak a meccsétől, hogy húszezresekből húzzák fel a pályán a vonalakat, de közben menet közben ellopják a szögletzászlót és a kapuról a hálót. Jobb lett volna, mert fájdalmasan rossz meccs volt, rengeteg hibával, pocsék lövésekkel és elképesztően lassú irammal. 

Pedig papíron az NBI második és harmadik legerősebb játékoskeretű csapata lépett pályára, a Puskásba ugyanis úgy öntik a pénzt, hogy azzal csak az állami vállalatok támogatásával felhízlalt Fradi és a Videoton tudja tartani a lépést. Annak ellenére, hogy a Puskás Akadémia tíz éve nevelőegyesületként indult, ami a futballokos Orbán Viktor szerint a többi akadémia élére állva megújítja a magyar labdarúgást, az utánpótlásképzésből évente 2-3 játékost ad fel a felnőtt csapatba, akik aztán erősebb bajnokságokban is megállják a helyüket, a Videoton ellen a Puskás Akadémiában nem lépett pályára saját nevelésű játékos. 

Nem az van, hogy pont most nem, ez már alap a felcsútiaknál. 

Az egyetlen saját nevelésű játékos, Spandler Csaba zsinórban a hatodik meccsét ülte végig a kispadon, ott is maradt. Őt balhátvédnek nevelte ki évek fáradságos munkájával Európa legpazarabb, de mindenképpen a legtöbb közpénzzel kitömött akadémiája. Sajnos Pintér Attila ezen a poszton inkább az Újpestből igazolt támadó középpályást, Balogh Balázst játszatja. Aki egyébként nem különösebb jó balhátvédként.  

Fotó: botost/444.hu

De nemcsak saját nevelésű játékos nincs a Felcsútban, a kezdőben több volt a külföldi, mint az akár máshonnan összevásárolt magyar játékos. Azok az ígéretesnek mondott viszonylag fiatalok is kispadoztak, akiket máshonnan happolt el több pénzt ígérve a Puskás. Hat légióssal kezdtek a felcsútiak, főleg a támadásokat bízta a légiósokra Pintér, hogy aztán azonnal beálljon védekezni a csapata, Hegedűs kapus már a 20. percben az időt húzta. 

Fotó: botost/444.hu

Eközben a Videoton inkább a magyar játékosokra épített, csak négy külföldi volt a kezdőjében. Tényleg annyira nem történt semmi a pályán, hogy bőven volt idő számolgatni. Az MLSZ-nek van két ajánlása, mindkettőt azért hozta, hogy esélyt adjon a magyar foci fejlődésének. Az egyik, hogy az NBI-es csapatok csak három légióst küldjenek a pályára egyszerre. A nemzetközi kupákban induló kluboknál öt ez a három, ilyen például a Videoton is. Az van még, hogy ha velük játszik egy nem kupainduló csapat, ők is öt légióst küldhetnek pályára, nemcsak hármat. Erre mondta azt korábban Pintér Attila, hogy

„Igazságtalannak érzem, hogy amíg nekünk a legtöbb mérkőzésen csak három idegenlégiósunk lehet a pályán, a kupaindulóknak mindig öt.”

Ehhez képest küldött most hat légióst a pályára. Az eddig 13 fordulóban a légiósszabályt mindössze háromszor tartotta be a Puskás, vagyis szarta le magasról az MLSZ ajánlását. Így aztán nem kapnak bónuszt az MLSZ-től.

Fotó: botost/444.hu

Közben a meccs csordogál, Botos kolléga pedig nem érti, hogy mégis mivel töltik az idejüket hétköznap a focisták, aminek a végeredménye ez a játék, talán elnézünk egy edzésre is, mezben. A Videoton nyáron még ment pár kört az Európa-ligában, mígnem jött a Partizán és a 0-4. Azóta látványosan visszafejlődtek, bár itthon még ez is elég az első helyhez.

Pintér Attila a szokásos hőfokon ordibál azzal a játékossal, aki éppen a közelében van, a csapata ellen pedig nem fújnak be egy 11-est, valahogy ezzel mostanában szerencséjük van. 

Fotó: botost/444.hu

Számolhatunk tovább. Az MLSZ másik ajánlása a magyar futballfeltámadás érdekében, hogy a klubok legalább egy, 1997. január elseje után született játékost küldejenek a pályára. Az utanpotlassport.hu szerint fordulónként tízmillió forint prémiumot ad az MLSZ azoknak a kluboknak, amelyek betartják ezt. Több klubnál komoly tétel, a Haladásnál, a Diósgyőrben is betartják, tavaly a Honvéd úgy lett bajnok, hogy a fiatal- és a légiósszabályt is szinte végig betartotta. 

Fotó: botost/444.hu

De nem a Puskás. A nevelőegyesületnek mondott Puskás a szemünk láttára bukta el a tízmillió forintot, nincs ugyanis sem a kezdőjében, de még a kispadon sem, 97 után született játékos. Talán szünnap volt az akadémián. 

Az elmúlt 13 fordulóban a lehetséges 12 870 percből mindössze 26 percet töltött a pályán fiatal játékos a Puskásban. Ha azt nézzük, hogy az elmúlt években tao-ból és egyéb támogatásból 27 milliárd forintot kapott utánpótlásnevelésre a Felcsút, akkor az percenként egymilliárdra jön ki.

A 26 perces kivétel az a Sallai Roland volt, aki már elszerződött a Puskásból, csak beugrott egy meccsre az ideiglenes hazatérése és az újra eligazolása között. Ezzel a mutatóval az NBI-ben a tökutolsó a Puskás. 

A szezon végére pedig 330 millió forintról mond le a Puskás azzal, hogy Pintér Attila nem küld a pályára az akadémiában kinevelt fiatal játékost. Megteheti.

A továbbra is minősíthetetlen meccs végén két gólt szerez a Videoton, Pintér Attila dühében óriást rúg valamibe, nagyon hosszan ordibál a játékosaival, de a fiatalok száműzése és a sok légiós ellenére sem tudott pontot szerezni. A harmadik legerősebb játékoskerete ellenére a Puskás csak 8. a bajnokságban.

Fotó: botost/444.hu

Miután a felcsúti stadionban mindig visszadobják a sajtóakkreditációnkat, így kihasználtuk a lehetőséget, hogy most kérdezzünk Pintér Attilától. Megemlítettük neki a sok légióst, a saját nevelésű játékosok hiányát, próbáltuk megtudni, mi nem működik az akadémián és azt, hogy Orbán Viktor korábban nevelőegyesületként emlegette a klubot, változott-e valami azóta. Amire Pintér azt válaszolta, hogy felkészületlen vagyok, mert tudhatnám, hogy 

nekik elsősorban az a céljuk, hogy bent maradjanak az NBI-ben. 

A Videoton-Felcsút meccsel egyidőben játszották a Debrecen-Haladás meccset, 1-1 lett. A meccs után a Haladás edzője, Pacsi Bálint ezt nyilatkozta:

„Három kezdőemberünket nélkülöztük, ám ezzel nem foglalkozunk, mert ha kell, még három játékost veszünk elő az akadémiáról. Nekünk a magyar labdarúgás érdekét kell szolgálnunk, hogy minél több hazai futballistát neveljünk. Hogy újra átélhessük azt, amit tavaly nyáron együtt átélhettünk az Európa-bajnokságon. Az én szívem akkor boldog, amikor Kiss Tamás így futballozik az egyik oldalon, a másikon meg Varga Kevin.” A fiatal Kiss Tamás gólt szerzett a meccsen.

;