Razziáztak a BMW központjában Münchenben

Az Európai Bizottság monopolellenes hatósága szállta meg a BMW központját a múlt héten. 

A Bizottság pénteken jelentette be, hogy a hét folyamán egy előre be nem jelentett vizsgálatot folytattak az egyik német autógyár központjában, a BMW erősítette meg, hogy róluk volt szó. A vállalat közleménye szerint mindenben együttműködtek a hatóságokkal és a Bizottság nem indított hivatalos eljárást ellenük. 

A Spiegel a nyár közepén robbantotta ki a botrányt, amikor megírták, hogy a legnagyobb német autógyárak, azaz a BMW, a Daimler, a Volkswagen, a Porsche és az Audi vezetői rendszeresen titkos találkozókon egyeztettek bizonyos technológiai és szabályozási kérdésekről, illetve a beszállítók kiválasztásáról és alkatrészárakról is. 

Fotó: Gary Cook/robertharding

A gigantikus kartellgyanú ügyében azóta nyomozás indult, a Daimler pedig már jelezte, hogy együttműködnek a hatóságokkal, enyhébb elbírálásért cserébe mindent elmondanak. Ennek nagy tétje van, mivel az elsőnek hiteles bizonyítékokat bemutató szereplő az Európai Bizottság szabályai szerint akár teljesen büntetlenül is megúszhatja a történetet. 

Egy ilyen kartellügy kivizsgálása évekig is eltarthat, és a végén az EB akár az adott vállalatok éves globális bevételének 10 százalékát is kivetheti büntetésként. Nemrég hat európai kamiongyártót 2,9 milliárd euróra, mivel együttműködtek a károsanyag-kibocsátást szabályzó technológiákhoz szükséges alkatrészek árazásában. 

A BMW pénteki közleménye szerint a vállalatnál belső vizsgálat indult nyáron, és elmondták azt is, hogy szeretnék aláhúzni, hogy őket most a monopolellenes törvények megsértésével vádolják, de a károsanyag-kibocsátás mértékét vizsgáló rendszer manipulálásával nem. 

A vállalat szerint amúgy semmi szokatlan nincs abban, hogy együttműködtek más autógyárakkal egyes alkatrészek esetében, melyek nem járulnak hozzá az autóik közötti különbségekhez, és ezért nem relevánsak a verseny szempontjából. (Financial Times)

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.

Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.