Kijárási tilalmat rendeltek el Malawiban a vámpírpánik miatt

Tbg
külföld
2017 október 22., 13:27
comments 81

Már tíz halálos áldozata van Malawiban a vámpírok ellen indult pánikszerű lincseléshullámnak, amelynek elkövetői között egyre több a fegyveres banda.

A rendőrség a hét végén kénytelen volt komolyan fellépni az egyre terjedő lincshangulat miatt, több mint 140 ember tartóztattak le, akiket azzal gyanúsítanak, részt vettek az ártatlan áldozatok megölésében.

Az utolsó esetek egyikében szerdán Blantyre-ben egy epilepsziás rohamban szenvedő embert égettek halálra, a másikban halálra köveztek egy embert, akiről azt gondolták, vérszívó.

Az elnök, Peter Mutharika végül azután határozta el magát, hogy a malawii ügyvédi kamara kérvényben fordult hozzá, különben az ország anarchiába fordul. Több településen kijárási tilalmat rendeltek el éjszakára, az ENSZ pedig több munkatársát visszahívta.

A Reuters elment egy temetésre is, ahol két áldozatot hantoltak el egy faluban. A megszólaló nő unokája és 32 éves fia lett a feldühödött falusiak áldozata. Mint a nő elmondta, fia különös, sok zsebes ruházata és egy nála lévő speciális üveg miatt hihették azt, hogy vámpír, és hogy az üvegben vér van, amiből iszik. A falusiak halálra verték a két embert.

link Forrás

Malawiban nagy az aluliskolázottság, és még élénken élnek főként vidéken a boszorkányhiedelmek. A Nyasa Times beszámolója szerint az újabb rémtörténetek az élők között vadászó vámpírokról egyébként nem Malawiban, hanem a szomszédos Mozambikban keltek lábra megint. (Reuters/Nyasa Times/All Africa)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.