Prostitúcióra kényszerített egy lányt egy magyar pár Észak-Írországban

A belfasti bíróság elé kell állnia egy 32 éves magyar férfinak és a 20 éves barátnőjének, akiket az ügyészség azzal gyanúsít, hogy prostitúcióra kényszerítettek egy magyar lányt Dungannon városában, ahol zárt hotelszobákban kellett dolgoznia, írja a Bors.

A lánynak először hétköznapi munkát ígértek, de a hotelből már nem engedték ki. K. Evelin akarata ellenére fotókat készített róla, majd Escort-oldalakon hirdették. O. György pedig megfélemlítette, az ügyészség szerint kétszer meg is erőszakolta. Elvette a bankkártyáját, a mobiltelefont pedig a szeme láttára zúzta szét egy kalapáccsal. A szobáját lakattal zárták.

A pár évek óta Dungannonban élt, májusban tartóztatták le őket, miután az áldozat valahogy fel tudta hívni a rendőrséget. A hatóságok számára azonnal egyértelmű volt, hogy a szobát szexuális szolgáltatásokra használták

A lányt akkor már hét hónapig tartották fogva. O. Györgyék a munkájával tizenháromezer fontot (4,6 millió forint) kerestek. A pénzből a lány semmit nem kapott.

A szervező munka nagy részét K. Evelin végezte. az ügyfelek hívását ő fogadta, ő adott tájékoztatást az árakról. A bíróság ennek ellenére úgy látta, ezer font (355 ezer forint) óvadék ellenében szabadlábon védekezhet, de mivel barátját kétszeres nemi erőszakkal vádolják, őt nem engedték ki a fogságból. 

Népszerű
;