Nem tudom kiverni a fejemből, hogy nem létezem. 

Kissé huzatos a memóriám, tehát hogy mi volt korábban, abban nem vagyok biztos, de tegnap óta egészen biztosan nem létezem. Tegnap óta tudom, a fizikusok mondták, hogy van valahol egy anti-Tamás Bence Gáspár, saját magam létező-nemlétező mása, aki azonnal elpusztítana, ha mégis léteznék.

Egy pillanatig sem kell sajnálni, és legfőképp ne vádoljon senki áldozathibáztatással! Anti-Tamás Bence Gáspárt én is azonnal elpusztítanám, sőt talán már el is pusztítottam!

Mit utálunk egymásban? Minden közös bennünk. A méretünk, a súlyunk, a szemüvegeink dioptriái, a hajszálaink és a vértestjeink száma. Csak elektromos töltésünk ellentétes: ő anti, én nem. De ez sem olyan egyszerű, mert szerinte én vagyok az anti, ő meg a nem anti. Nehéz ügy, a lájkok, megosztások száma ráadásul pontosan megegyezik mindkettőnk esetében, azok sem döntenek el semmit.

Érvekre van szükségem, ezért kinyitom a rádiót.

Óriási mázlimra egy híres magyar fizikus beszél ugyanerről a paradoxonról a Kossuth rádióban éppen.

Ha nem létezik, az csak még jobban alátámasztja azt a tényt, hogy létezik – magyarázza türelmesen hülye fejemnek Dr. Orbán Viktor. 

Minél inkább anti, annál inkább anyag – teszi hozzá.

Nincs, tehát van – folytatja. 

Ekkor kapcsolom ki a készüléket. Kezdek átlátni a szitán. Kezdem érteni. Ezek a fizikusok csak azért léteznek, mert vannak nem létező dolgok, amik léteznek. Tehát, ha nem léteznének a nem létező dolgok, a fizikusok se léteznének – én viszont annál inkább!

„Heuréka!” – ugrom fel újjászületve. De abban a pillanatban látom, hogy pont ugyanezt a cikket, pont ugyanekkor, pont ugyanén megírtam. Csak ellenkező előjellel.