Balog Zoltán nagyra értékeli a csalással vádolt Farkas Flórián munkáját

Fotó: Mészáros János/MTI/MTVA

Az emberi erőforrások miniszterét nem különösebben zavarta, hogy 1,6 milliárdos csalás miatt nyomoznak a Farkas Flórián által irányított, Híd a munka világába nevű promram ügyében, Balog Zoltán szombaton Szolnokra utazott, hogy  kiálljon a gyanúba keveredett politikus szervezete mellett.

A  27 éves Lungo Drom kongresszusán Balog arról beszélt, hogy nagyra értékeli a Lungo Drom munkáját, mert a szervezet mindig szót emelt a magyarországi cigányságért és képviselte őket. Magyarország csak akkor léphet igazán előre, ha minden polgára - köztük a cigányok is -, előre tud lépni.

Balog Zoltán azt olyanokat is mondott, hogy Országos Roma Önkormányzatnak az elmúlt huszonöt évből volt négy botránymentes éve, amikor Farkas Flórián volt az elnök. 

Hozzátette, hogy szabálytalanság esetén eljár, vizsgálatot indít, ha kell, feljelentést is tesz, mert tiszta kézzel lehet csak részt venni a roma politikában.

Fotó: Mészáros János/MTI/MTVA

Az MTI tudósítása szerint a szolnoki tiszaligeti Városi Sportcsarnokban tartott rendezvényen együttműködési nyilatkozatot írt alá a Emmi  nevében Balog Zoltán és Farkas Flórián, a Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség elnöke.

A büntetőügy egyébként a Fideszt sem zavarta, a kormánypárt májusban választási együttműködést kötött a Lungo Drommal