Elképesztő, jövőre már nők is bemehetnek három szaúdi stadionba

külföld
2017 október 30., 06:51
comments 118
Szaúdi nők moziznak a "Rövidfilmverseny 2" fesztiválon 2017. október 20-én a Fahad Király Kulturális Központban Rijádban.
photo_camera Szaúdi nők moziznak a "Rövidfilmverseny 2" fesztiválon 2017. október 20-én a Fahad Király Kulturális Központban Rijádban. Fotó: FAYEZ NURELDINE/AFP

Hosszú út áll még Szaúd-Arábia előtt a nők egyenjogúsításáig, és nem is indultak el rajta rohamléptekkel, de most, amikor a fél világ azért bírálja őket, hogy egy, korábbi nyilatkozataiban még az emberiség kiirtására készülő humanoid robotnak is több jogot adtak az országban élő nőknél, ezügyben is történt némi előrelépés.

A szaúdi sportfelügyelet elnöke, Turki al-Asejk az Arab Newsnak adott nyilatkozatában jelentette be, hogy 2018-ban már három szaúdi stadiont, a rijádit, a dammamit és a dzseddait is felújítják és úgy alakítják át, hogy "képes legyen családok befogadására is". Márpedig a családnak még Szaúd-Arábiában is részei a nők, akik így 2018-tól legalább három szaúdi stadionban rendszeresen látogathatnak majd sporteseményeket.

Arról, hogy a nők elhelyezését hogy fogják megoldani, még nincsenek hírek. Abból, hogy a felújítás részeként új éttermeket és kávézókat is kiépítenek, akár az is következhet, hogy a nőket elkülönítve helyezik majd el. Az biztos, hogy bár a bejelentés alapján a nők ezentúl rendszeresen látogathatják majd a felújított stadionokat, ehhez a szaúdi gyámrendszer szabályai alapján engedélyt kell majd kérniük családjuk férfitagjaitól.

A stadionokat a "Vízió 2030" című modernizációs program részeként újítják fel. Ez részben az olaj utáni életre készíti fel Szaúd-Arábiát, részben pedig a civilizációhoz való csatlakozásra. Ennek részeként döntöttek úgy szeptemberben, hogy 2018-tól már nők is vezethessenek autót. (Via Jezebel)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.