Homonnay: Semmilyen adóügyi előny nem származik ebből a státuszból

sport
2017 október 30., 13:32
comments 48

Befolyásolja-e bármiben is a magyar bridzséletet vagy annak támogatását, hogy az Európai Bíróság friss ítélete szerint - amit egy, a brit bridzsszöbvetség által indított adóügyi perbem hozott - a játék nem számít sportnak? Ezt is megkérdeztem Homonnay Gézától, a magyar szövetség elnökétől.

„Az Európai Bizottság valóban kimondta ebben a konkrét adóügyi kérdésben, hogy az angol bridzsszövetség nem vehet igénybe adókedvezményt, mert nem minősül a bridzs olyan sportnak, ahol ez igénybevehető”

– jelezte Homonnay, hogy képben van az ügyben, majd elmesélte, hogy nálunk mi a közjogi helyzet:

„A bridzset sok országban sportnak tekintik és tartják, Angliában nem, Magyarországon igen. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 1998-ban az Olimpiai Charta részévé tette, 2002-ben bemutató sport volt, aztán változtak az elvek és létrejött az Elmeolimpia, melyen a bridzs is sportág. A Bridzs Világszövetség 2000 óta tagja a Sportszövetségek Nemzetközi Szövetségének (AGFIS, most már SportAccord) is. Magyarországon az új sporttörvény 2002-es bevezetésével hivatalos sportág vált a bridzsből és mint ilyen, kap állami támogatást.”

Na de mennyit és profitál-e a státuszából adóvonalon?

„A taglétszám miatt a kicsi sportok között van, alacsony (pár millió forintos) támogatottsággal. Semmilyen adóügyi előny nem származik ebből a státuszból. Nem gondolom, hogy ez az elég specifikus témában született fenti bírósági ítélet befolyásolná a bridzs, mint sport megítélését Magyarországon.”

Az elnök megnyugtatott, hogy:

„Az ebben a formában kb 1930 óta játszott bridzsnek teljesen szabályosan felépített magyar, európai és világszervezete van, világszinten nagyon nagy taglétszámmal. 1931 óta vannak magyar bajnokságok, 1932 óta Európa-bajnokságok, 1950 óta világbajnokságok.”

Majd a végén absztraktabb dimenziókba emelte a kérdést:

„Nyilván definíció kérdése, hogy mi a sport, lehet szűken definiálni, hogy csak fizikai erőkifejtést követelő tevékenységeket hívunk sportnak (bár akkor annak mértékét is lehet vitatni, hogy a golf vagy a darts vagy a billiárd sport-e...), de elég általánosan elfogadott az a definíció, hogy fizikai vagy elmebeli összemérést célzó tevékenységeket hívunk sportnak. Számunkra, bridzsezők számára, ez valamilyen szinten mindegy - nagyon szeretjük ezt a rendkívül érdekes és sok pozitív mellékhatással járó játékot.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.