„Honnét a sóhajból veszik ezeket a nullákat? Ilyenek itthon is vannak...”

Ez a Trollfoci egyik leekenses posztja alatt olvasható komment elég jól összefoglalja, ahogyan a magyar focidrukkerek egyik (talán a nagyobbik?) fele, illetve a sportsajtó nagy része reagált, miután ma kiderült, hogy a belga Georges Leekens lett a magyar szövetségi kapitány.

Hogy milyen Leekens?

Az a Leekens, aki edzőként 26 éve, 1991-ben nyert utoljára trófeát – a világszerte rettegett és csodált belga kupát – és amúgy annyit tud felmutatni, hogy a belga és az algériai válogatottat időközben egyszer-egyszer kijuttatta a vébére, illetve az Afrika-kupára. A szemétkedősebbek kéjjel jegyzik meg, hogy a magyar pozícióra csak azért pályázhatott, mert idén év elején lemaradt a ruandai szövetségi kapitányi posztról. Amúgy is 68 éves, ráadásul azért sem tűnik még a középtávú építkezés emberének sem, mert úgynevezett vándormadár, ami nem azt jelenti, hogy díszes középületek oromdíszeire szarik, hanem hogy 33 év leforgása alatt 23 helyen dolgozott eddig.

Ezek mind igazak ugyan, de aki máris ezen puffog, az maga is a magyar foci egyik legalattomosabb betegségétől, az objektív önértékelés totális hiányától szenved.

A magyar futball jelenlegi játékosállományát nézve ugyanis – ha külföldit akarunk választani – nekünk pont olyan edző jár, mint amilyennek Leekens az internetről összeszedhető adatok és vélemények alapján előzetesen tűnik.

Amikor a magyar szövetségi kapitányi posztra nem világhírű vagy nem eredményes külföldi edző neve merül fel, azonnal meg szokott szólalni az „ilyenek itthon is vannak” kórus. Na, ez az egyik legkárosabb és legdurvább félreértés.

Az elmúlt néhány évtizedet nézve még az annyit gyalázott és annyiszor kinevetett magyar játékosok között is akadt pár olyan, aki legalább bekerült egy európai nagycsapat keretébe és többen is voltak olyanok, akik stabil kezdőjátékosok lettek a top 5 bajnokság valamelyik középcsapatában, nem beszélve az olyan, helyi legendává vált figurákról, mint Kiprics, a Feyenoord-szurkerek bálványa. Magyar edző ennek időtlen idők óta, Dárdai Pál berlini kinevezéséig a közelébe sem került, nem véletlenül.

Abban mindenki egyetért, hogy a magyar focit a „közeg” rohasztotta el annyira, amennyire, bármit is takarjon ez a fogalom. Az pedig egészen biztos, hogy bármi is legyen a közeg definíciója, az edzők abba vastagon beletartoznak, sőt meghatározó figurái. Egy játékos nem magától lesz lusta, becstelen, alulteljesítő vagy sportoló létére ötvenévesen meghaló leépült alkoholista, egy válogatott pedig nem véletlenül játszik gyáván, szétesően és védekezési szarvashibákat elkövetve a nyolcvanas, kilencvenes és kétezres években egyaránt, miközben a személyi állomány többször is lecserélődik. Ja és nem a kölyökjátékosok állítják be magukat csúszópénz fejében a kölyökcsapatokba.

Ennek fényében egészen nyugodtan kimondható, hogy önmagában abszolúte érthető koncepció, ha az MLSZ más, fejlettebb futballkultúrákból próbál edzőket halászni. Az a szomorú helyzet, hogy egy spanyol, holland, francia, belga, brit, olasz vagy német edző - az egészen extrém esetektől eltekintve – már önmagában azért jobb a magyar vetélytársánál, mert spanyol, holland, francia, belga, brit, olasz vagy német. Akkor is, ha amúgy gyengécske.

Külföldi edzőből viszont miért jönne a jobbja, ha egyszer olyan emberanyagból válogathat nálunk, amilyenből? Hiába voltak valamivel jobbak a magyar játékosok a magyar edzőknél az utóbbi évtizedekben, most éppen súlyos aszály van ezen a fronton is. A magyarok már a másodrendű európai bajnokságok középcsapataiból is kikoptak. Józanul gondolkodva miért akarná magának akár egy európai szinten jó közepesre értékelt edző is a magyar kapitányságot? A nagy nevek közül a szédelgőket és a sötét bizniszekben kavarókat érdekelheti csak ez a munka, egy ambíciózus fiatalabb meg főleg miért jönne hozzánk szívni?

Na de akkor mit lehet tenni?

Minimálprogramnak kezdetben az is megteszi, ha nem egyből fanyalgunk Leekensre. Lehet, hogy 1990-ben nyert utoljára belga bajnoki címet, na de magyar edző mikor nyert ilyesmit utoljára? Lehet, hogy vándormadár, de az elmúlt évtizedekben olyan csapatokat edzett, amilyeneket magyar tréner alig-alig. Lehet, hogy rossz választás, és ha kiderül, hogy rosszul csinálja, én küldöm el elsőnek a francba. De abstart fanyalogni és bezzegilyentitthonistudunkozni hülyeség. Itthon sajnos nem tudunk ilyent, különben fel sem merülhetett volna egy Leekens-szerű idős, külföldi edző kinevezése.

Az mondjuk ezzel együtt ijesztő egy kicsit, hogy az új kapitánynak nincs saját teamje, és a közvetlen munkatársait a hazai szakmából akarja kiválasztani.

Az ideális megoldás nyilvánvalóan egy fiatal, jól képzett, koherens elképzelésekkel és legalább némi gyakorlattal rendelkező magyar lenne. Ilyen edző azonban jelenleg egyetlen egy van, Dárdai Pál. Nyilván nem véletlen, hogy ő kulturálisan és futballilag sokkal inkább német, nem függetlenül attól, hogy az élete felét és a futballkarrierje döntő részét Berlinben töltötte. És az sem véletlen, hogy 41 évesen még nem akar magyar szövetségi kapitány lenni.

Szóval a nulladik percben „Leekens, takarodj!”-ozni tök értelmetlen. Azt viszont lenne értelme megkérdezni az MLSZ-től és a magyar klubok vezetőitől, hogy az elmúlt hét évben, amikor már nyakló nélkül dőlt a pénz a magyar fociba, mit tettek egy új, kompetens magyar edzőgeneráció kineveléséért, és ilyen regeteg idő elteltével hol vannak a nyelveket beszélő, a trendekkel tisztában lévő, önmagukat folyamatosan képező, a jó nyugati példákat beépíteni képes fiatal magyar majdnemdárdaik.