Tizenhat településen még mindig nincs áram a vasárnapi vihar után

baleset
2017 október 31., 06:44
comments 21

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője szerint hétfő estig

mintegy 2500 káreset történt a vihar vasárnap délutáni kezdete óta Magyarországon.

Az erős széllel érkező Nárcisz az ország több pontján is megrongálta a felsővezetékeket, a rendőrség tájékoztatás szerint 16 településen tapasztalható még áramkimaradás.

  • Csongrád megyében Ásotthalom, Bordány, Forráskút, Öttömös, Szatymaz, Szentes, Szeged, Kübekháza, Derekegyház, Üllés, Mártély, Földeák és Zsombó településeken,
  • Veszprém megyében Hajmáskéren és Gyulafirátóton,
  • valamint a Pest megyei Csévharaszton nyomják hiába lámpakapcsolót.

A felsorolt településeken "a közrend és a közbiztonság fenntartása, valamint a bűncselekmények megelőzése céljából a rendőrök az áramszolgáltatás visszaállításáig jelen vannak", írja a Police.hu.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.