Megtalálták a szert, ami a nem kívánt gondolatok elnyomásáért felelős

A Cambridge Egyetem kutatói találtak egy szert, ami segít elnyomni a nem kívánt gondolatokat. Ez a szer egy neurotranszmitter, úgy hívják, hogy Gaba*. Az agyi idegsejtek termelik, és amikor az egyik sejti kibocsátja ezt a neurotranszmittert, azzal blokkolja a körülötte lévő idegsejtek működését. A kutatók szerint a Gaba feladata ezzel az, hogy segítsen a nem kívánt gondolatok elnyomásában.

A Cambridge Egyetemen végzett kísérletek igazolták is, hogy a nem kívánt gondolatok tudatos elnyomásában azok voltak jobbak, akik agyában magasabb volt a Gaba koncentrációja.

Ez a felfedezés elsősorban a pontossága miatt, nagy áttörést jelenthet több pszichológiai zavar kezelésében is. A depressziónál vagy a poszttraumatikus stressz szindrómánál eddig maximum annyit tudtunk, hogy az agyban hol játszódnak le a nem kívánt folyamatok, most azonban már konkrétan ismerjük a neurotranszmittert is, aminek nem megfelelő termelése segíti az ilyen problémák elharapódzását. (BBC)

* A Gaba eddig is ismert neurotranszmitter volt, szóval nem most találták meg, hanem csak a posztban szereplő hatásáról tudtak meg fontos dolgokat. A félreérthető megfogalmazásért olvasóink elnézését kérjük.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.