A korrupciós vádak miatt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság felfüggesztette Frankie Frederickset

bűnügy
2017 november 07., 18:02
comments 49

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) felfüggesztette Frankie Fredericks tagságát, miután a korábbi atléta ellen a francia hatóságok a múlt héten hivatalosan is nyomozás indult korrupció gyanújával.

A négyszeres olimpiai ezüstérmes sprinterrel szemben márciusban merült fel a gyanú, hogy 2009-ben szavazatáért pénzt fogadott el a 2016-os, Rio de Janeirónak adott olimpia helyszínkijelölése előtt.  Fredericks korábban a 2024-es olimpiai pályázatokat értékelő bizottságot vezette, de a vádak miatt lemondott. 

photo_camera Fotó: KELD NAVNTOFT/AFP

A NOB kedden azt közölte, hogy a végrehajtó bizottság határozott Fredericks felfüggesztéséről, miután mérlegelte a kialakult helyzetet. Frankie Frederickset a Nemzetközi Atlétikai Szövetség már júliusban felfüggesztette a tanácsban elfoglalt pozíciójából.

A vádak szerint a namíbiai atlétának Papa Massata Diack - a volt NOB-tag, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) akkori elnöke, Lamine Diack fia - fizetett 300 ezer dollárt 2009-ben, éppen a szavazás napján. Diack ugyanakkor csak közvetítő volt, s a pénzt egy brazil üzletember küldte Fredericksnek.(BBC/MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.