Nem akarja valaki elnevezni ezt a bolygót?

TUDOMÁNY
2017 november 08., 08:46
comments 76

Versenyt hirdetett az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) egy kicsi, jeges bolygó elnevezésére. 

A Naprendszer külső, fagyos részén, a Kuiper-övben keringő planéta a Plutót közelről megvizsgáló New Horizon űrszonda új célpontja. A NASA űrszondája két évvel ezelőtt haladt el a Pluto mellett, most pedig a 2014MU69 katalógusjelű kisbolygó felé tart, 2019 január elsején érkezik a közelébe. 

A kisbolygó művészi ábrázolása
photo_camera A kisbolygó művészi ábrázolása Fotó: NASA/JHUAPL/SwRI/Alex Parker

A kutatócsoport a planéta nevét azonban még a legelszántabb tudósok számára is nehézkesnek tartja, ezért becenévadási versenyt hirdetett, melynek határideje december 1. Itt lehet többet megtudni a versenyről és az eddigi névötletekről.

A MU69 6,5 milliárd kilométerre található a Földtől, átmérője nagyjából 45 kilométer. Lehet, hogy két objektum alkotja, melyek vagy összeolvadtak, vagy egymás körül keringenek. Utóbbi esetben két becenévre lesz szükség. Hivatalos nevet csak később kaphat majd a bolygó.

(MTI, The Verge)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.