Luxemburgban is kikapott a magyar válogatott

2017 november 9., csütörtök 19:56
685

Barátságos meccsen simán verte a lehangolóan játszó magyar válogatottat Luxemburg csütörtök este 1870 néző előtt. 

Az első félidőben a 15. percben Aurélien Joachim parádés csele után szerzett vezetést a luxemburgi válogatott: 

Percekkel később sikerült egyenlíteni, Nikolics szöglet után fejelt gólt. 

A második félidőre ez a kevéske magyar lendület is odalett, rögtön a félidő elején Lovrencsics Gergő ugyanis fellökte Thillt, amiért kiállította a játékvezető.

A meccs utolsó szakaszára már kapaszkodni kellett a döntetlenért a világverő luxemburgiak ellen, de sajnos nem tudtunk felnőni a feladathoz, több veszélyes helyzet után is végül a 84. percben Martins góljával 2-1 lett. 

Ez lett a végeredmény is, azaz az andorrai vereség évében sikerült összehozni egy luxemburgi vereséget is, úgy, hogy a második félidőben még kapura se sikerült lőnünk. 

Storck menesztése után két meccsen át Szélesi Zoltán irányítja a válogatottat, a következő mérkőzés a világbajnoki résztvevő Costa Rica ellen lesz Budapesten. 

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt