Viszonylag tiszta a lelkiismerete az ELTE menesztett dékánjának

jog
2017 november 09., 18:04
comments 131

A héten derült ki, hogy elbocsátották az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Tanító- és Óvóképző Karának dékánját, Mikonya Györgyöt, miután az egyetem  Központi Etikai Bizottsága arra jutott, hogy Mikonya egy beosztottjával szemben visszaélt hatalmi helyzetével, valamint megsértette emberi méltóságát. 

„A folyamatos és megengedhetetlen testi közeledés, a szexuális tartalmú verbális és fizikai megnyilvánulások (anélkül is, hogy azok kifejezetten erőszakosak lettek volna) a panaszosban félelmet és szégyenérzetet kelthettek. A panaszos munkahelyi hierarchiában betöltött helye, a panaszolttal fennálló munkahelyi alárendelt pozíciója, illetőleg a munkahelyével szembeni lojalitása megnehezítették a panaszolttal szembeni közvetlen hatékony fellépését, amit a panaszolt kihasznált."

– szerepelt az egyetemi jelentésben. 

Csütörtökön Mikonya az mno.hu-nak mondta el, hogy egy személlyel szemben követett el sérelmet, és tőle már nagyon rég bocsánatot kért. Mint mondta, a vizsgálat során leírta, hogy mi történt, de „ami mögötte beindult, ez a lincshangulat, ezt szenvedem. Látom, hogy mindenféle dolgok előkerülnek, de ezekhez nincs semmi közöm”. 

Miután a lap újságírója megkérdezte, hogy a bocsánatkéréssel tisztának érzi-e a lelkesedését, elmondta: 

„Az én lelkiismeretem viszonylag tiszta. Vétkes vagyok, ezt elismertem, elnézést is kértem, mással pedig nincs vétkem.” 

Arra a kérdésre, hogy mi volt pontosan a vétke, Mikonya az ELTE fent is idézett közleményére hivatkozott, arra a kérdésre pedig, hogy ez a cselekmény szexuális zaklatás volt-e, elmondta, hogy a zaklatás szót sem teljesen érti, hogy mire mondják. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.