Miniszterelnökük visszatéréséért futottak Bejrútban a libanoni maratonisták

sport
2017 november 12., 16:52

A bejrúti maraton versenyző általában valamilyen emberjogi ügyért vagy orvosi kutatások támogatásáért állnak rajthoz, de idén a több tízezer futó egy másik ügyet tűzte zászlajára: a múlt héten lemondott és az országból távozott Szaad Haríri miniszterelnök visszatérését. 

A szaúdiakkal jó viszonyt ápoló, szunnita muzulmán Haríri múlt szombaton jelentette be lemondását egy (állítólag Szaúd-Arábiában, Rijádban rögzített) televízós interjúban, arra hivatkozva, hogy veszélyben érzi az életét, mert a Hezbollah az életére tör. Most olyan pletykák is terjednek, hogy akarata ellenére tartják Rijádban, mindenesetre a bejrúti támogatói most látványos jelét adták annak, hogy várják haza. Haríri egyébként maga is nagy futó, rendszeresen részt vesz a bejrúti maratonon.

"Legyen a bejrúti maraton egy nemzeti demonstráció a szolidaritás jegyében, Haríri minszterelnök mielőbbi hazatérése mellett" - nyilatkozta a libanoni elnök Michel Aoun, aki maga is támogatta az akciót.

photo_camera Fotó: ANWAR AMRO/AFP
photo_camera Fotó: ANWAR AMRO/AFP
photo_camera Fotó: ANWAR AMRO/AFP
photo_camera Fotó: ANWAR AMRO/AFP
photo_camera Fotó: ANWAR AMRO/AFP
photo_camera Fotó: ANWAR AMRO/AFP

(Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.