• Nem gyakran fordul elő, hogy egy szakmai fórumon azzal kezd a szakszervezeti vezető, hogy a személyes traumájáról vall.
  
• A szexuális zaklatásról szervezett színházi fórum azonban rendhagyó esemény volt: egyszerre volt szakmázás és nagyon is személyes beszélgetés.
• A cél egy olyan etikai kódex kidolgozása, amely gátat szabna a hatalommal való visszaéléseknek, és amelyet megpróbálnának minden színházzal elfogadtatni.

„Akkor itt és most én is teszek egy vallomást: a színházi karrierem irányváltását köszönhetem egy zaklatásnak” – fogott bele Detre Annamária. „Egy egész egyetemet kellett elvégeznem, a pszichológia szakot, hogy feldolgozzam ezt a problémát. Ugyanazokon a stációkon mentem végig, mint amiket most az áldozatok elmesélnek a sajtóban. Soha nem jutott eszembe segítséget kérni, a hibát pedig magamban kerestem.” Az elkövetőt nem akarja megnevezni, mert „halottról jót vagy semmit”.

Detre már régóta a Színházi Dolgozók Szakszervezete elnökségi tagja, de soha nem keresték meg zaklatási ügyekben. Azt viszont nem csak statisztikákból, hanem  saját példájából tudja, hogy ilyenkor nem könnyű segítséget kérni. A kedd esti fórum célja épp az volt, hogy ez a helyzet megváltozzon. Ezért ültek ültek össze a Gödörben színházi érdekvédelmi szervezetek képviselői, hogy a már közismert problémák mellett a lehetséges megoldásokról is beszéljenek. A Minekmentoda című  összejövetel kezdeményezője a független színházak ernyőszervezete, a FESZ volt, és a mintegy 50 fős közönségben is főleg laikusok és a független terület szereplői ültek, a kőszínházasok közül csak Komáromi György, a Radnóti gazdasági igazgatója kért szót. A javaslatok viszont a teljes színházi szakmának szóltak, és az is többször szóba került, hogy az egész társadalomra is hatással lehetnek.

"A szellem kijött a palackból, és remélem, nem lehet visszaszuszakolni" - mondta  Wirth Judit, a nemi alapú erőszak áldozatait segítő NANE jogásza, aki abban bízik, hogy az elmúlt hetek botrányai után is újabb és újabb esetek kerülnek napvilágra. Ez nem az a közeg volt, ahol az áldozathibáztatás vagy a zaklatók mentegetése egyáltalán felmerült volna, és nyilván azok jönnek el egy ilyen egyeztetésre, akik tenni akarnak valamit a zaklatások ellen, de ők is látják ennek a folyamatnak a veszélyeit. Az egyik visszatérő félelem az volt, hogy a színházi élet minden szereplőjét megbélyegzik ezek a botrányok, a másik, hogy a médiafelhajtás lecsengése után minden változatlan marad. 

"A rendező olyan szitokszó lett, mint 2008-ban a bankár" - jegyezte meg keserűen Keszég László rendező, a Magyar Színházi Társaság elnöke, aki láthatóan aggódik a kialakult helyzet miatt. "Nem vagyok pánikban, de meg vagyok döbbenve" - mondta, és bár az olykor valóban túlzó félelmei miatt kapott kritikákat a közönségtől, de a felvetései jórészt életszerűek és emberiek voltak. Attól tart például, hogy a hatalmas nyomás miatt ellehetetlenül a normális színházi működés is, "átesünk a ló túloldalára", és mindenki gyanakodva néz majd egymásra, ha ölelkezni kell a színpadon, vagy ha valaki megsimogatja a kollégája vállát. Arra a tényleg veszélyes jelenségre is kitért, hogy Marton és Kerényi szerinte "nagyon gáz" esetei után, ahol "nyilvánvaló, hogy begyakorolt dolog volt", ami kiderült, mostanra eljutottunk odáig, hogy nem egy áldozat, hanem egy állítólagos szemtanú vádol meg valakit zaklatással élő adásban. Keszég beszélt a székesfehérvári társulat tagjaival, akik azt mondták neki, hogy soha nem hallottak Szikora Jánosról ilyesmit, és azóta sem került elő másik esete. De ettől még a Szikora elleni zaklatásvád végigfutott a médián, a bélyeg már rajta van.

Azt többen is hangsúlyozzák, hogy nem a bulvármédia és az élő tévéműsorok a jó fórumai egy zaklatási ügy kivizsgálásának. Rihay-Kovács Zita, a FESZ társelnöke és jogtanácsosa konkrétan olyat is mondott, hogy „azért vagyunk itt, hogy ne a nyilvánosság legyen az út”. Azt persze ő sem tagadja, hogy pont a médiafelhajtás teremtette meg a lehetőséget a változásokhoz, de azért is kezdeményezték a FESZ-szel a közös fellépést, mert azt érezték, hogy önmagában nem sok értelme van kiadni egy sokadik közleményt, hanem inkább össze kell hívni a különböző szervezeteket, hogy együtt találjanak ki valamit.

Az elsődleges cél egy munkacsoport felállítása a következő két hétben, amely januárra kidolgoz egy etikai kódexet, amelyet igyekeznek majd elfogadtatni minél több színházzal. Senki nem hiszi persze, hogy ez önmagában megoldhatja a problémákat, de Wirth Judit tapasztalatai szerint már önmagában az, hogy ezzel hivatalosan foglalkozik egy intézmény, bátorítóan hat.

A legfontosabb ötletek között volt, hogy

• a már meglévő jogi lehetőségekre felhívják a színházi dolgozók figyelmét, mert sokan ezeket egész egyszerűen nem ismerik;
  
• az etikai kódexben szabályozzák azokat a helyzeteket, amelyeket az általános munkajog nem tud;
  
• kidolgozzanak egy eljárásrendet, aminek lényege, hogy a zaklatás áldozatai pontosan tudják, kihez kell fordulni és mi fog történni velük, miután panaszt tesznek;
  
• országos online hálózatot hoznak létre, amely akár anonim módon is elérhető;
  
• mindezek kialakításában pedig jól működő külföldi példákra és külsős szakemberekre kell támaszkodni.

Ezek mellett elhangzottak szerintem kevésbé életképes javaslatok, de komoly, egyelőre el nem döntött kérdések is:

• Kell-e, lehet-e a szakmai munkát, például a próbákat is szabályozni?
  
• Be kell-e vonni a fenntartót, vagyis az államot és az önkormányzatokat? 
  
• Mikor kell a nyilvánosság elé állni?
  
• Mikor kell jogi lépéseket tenni? 
  

Meglepő fejlemény volt, amikor a közönségből felállt Tasnádi Csaba, a nyíregyházi színház korábbi igazgatója, hogy ő már a mostani botrányok előtt elkezdett gondolkozni egy ilyen online rendszeren, a Színházi Társasággal is egyeztetve. Tasnádi a nagykállói pszichiátria vezetőjével kezdett el róla beszélni, mennyire sérülékenyek tudnak lenni a színházban az emberek, miután egyik színésze bekerült a pszichiátriára. "Többször ültem a kollégáim ágya szélén a kórházban" - meséli Tasnádi, aki a debreceni egyetemmel kezdett tárgyalni egy olyan online felületről, ahol pszichológusok "ügyelnének" folyamatosan, és várnák a színházasok hívásait vagy leveleit. Ehhez persze pályázni kellene, de Tasnádi azt reméli, hogy a mostani nagy felbuzdulás hatására talán sikerrel járhatnak. 

Az Előadóművészi Jogvédő Iroda munkatársa röviden bemutatta a Marton-ügy után bejelentett jogsegély-programot, amiről korábban már részletesen írtunk. Ennek beindítása is azt mutatja, amit Papp Dóra, a Krétakör ügyvezetője mondott: a szakma viszonylag gyorsan reagált. Ő egyébként a sajtónak is megköszönte, hogy feltárta ezeket az ügyeket, ami nélkül szerinte ez a fórum sem lenne.

Többször felmerült, hogy nem csak probléma, hanem lehetőség is, hogy a színház mostanában ennyit szerepel zaklatási ügyekkel a szélesebb közönség előtt. Keszég félig ironikusan felvetette, hogy az évad végén meglátjuk, mennyire csökkennek emiatt a jegyeladások, illetve a színházi képzésekre jelentkezők száma. A beszélgetést moderáló Papp Réka Kinga szerint viszont a közönség bizalmát pont hogy növelheti, ha egy intézmény kommunikálja a problémát. 

"Ne attól féljünk, hogy mit gondolnak rólunk, hanem próbáljunk meg segíteni. Használjuk a sajtót, jusson el ez mindenkihez" - mondja Feuer Yvette színész, a Bohócok a Láthatáron csoport vezetője, de mások is beszélnek róla, hogy ha jól vizsgázik, akkor a színházi világ az ismertsége révén példát mutathat az egész társadalomnak. A NANE jogásza egyenesen azt reméli, hogy "a színházi szakma az élére állhat a szexuális zaklatások elleni küzdelemnek".

A hosszú beszélgetés végén a szervezők arra kértek mindenkit, hogy jelentkezzen náluk, ha részt venne a közös munkában.