Mint majdnem mindennek a világon, a hasnyálmirigyráknak is van világnapja, idén november 16-án. Lehet, hogy ez hülyén hangzik, ahogy az ilyen mesterséges emléknapok vagy mik általában, de ha csak néhány ember figyelmét sikerül vele felhívni a kockázatokra vagy a szűrővizsgálatok fontosságára, már megérte.

Esterházy Péter tavaly nyáron halt meg hasnyálmirigyrákban, utolsó könyve a betegségéről, Hasnyálkáról vezetett napló volt. Gondoltam, megnézem benne, mit írt két éve ezen a napon, de hát pont nem írt semmit. Nem sokkal korábban viszont ott ez a rész, most iderakom:

A hasam mocorgását leszámítva a testem nem beszél a betegségemről. Kicsit azért mondja a gyöngeséget, alhatnékságot. El-elülök, mint a befőtt, pl. a tévé előtt. A befőtt éppenséggel eláll. 

Szeretném, ha újra könnyű lenne a szívem. Ólomszív. 

Micu arcára gondolva, vagy a Györgyére, mégiscsak az a helyzet, hogy sokaknak, ha rám néznek, a halált juttatom az eszükbe. Ez tulajdonképpen mindig meglep. Pedig csak annyira gondolom örök életűnek magamat, mint bármely makkegészséges atléta.