Elszállított három kidőlt fát a telkéről, negyedmillió forintra bírságolták

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem

Tóth László Antal tavaly elszállított három kidőlt fát a jász megyei Kengyel közelében lévő erdőjéből. Másfél hónap múlva az erdészet megbüntette 248 ezer forintra, mondván, hogy erre nem volt engedélye. Fellebezett, mire a büntetésre rátettek még pluszban százezer forintot - írja a szoljon.hu.

Tóth gazda szerint azért nem adtak neki engedélyt a három fa elszállítására, mert nem egyedüli tulajdonosa a területnek, 75 százalékban viszont az, ráadásul a többiek szerinte már meghaltak.

"Az a fa, amit elvittem, jó, ha húszezer forint értékű, emellett én vagyok kijelölve erdőhasználónak, ráadásul nekem nem adnak engedélyt különböző kifogásokra hivatkozva, de mindenki, aki arra jár, az viheti a fát, kivéve engem, hiába enyém az erdő és a fa" – mondta Tóth az újságnak. A történtek teljesen kikészítették, állítólag már az egész falu rajta röhögött.

Az ügyet a gazda bíróságra vitte, az pedig úgy döntött, hogy mivel a hatóság nem szabályszerűen folytatta le a vizsgálatot, ráadásul nincsenek bizonyítékaik sem, megszünteti az eljárást. Így végül Tóthnak nem kell fizetnie semmit sem.

Amikor az ország járványellenes intézkedésekre vár, a kormány saját hatalmának bebetonozását tartja a legfontosabbnak. Ezermilliárdos közvagyon ellopásának legalizálása, ideológiai hadviselés a szexuális kisebbségekkel szemben, a választási törvény sokadik megváltoztatása, az ellenzéki együttműködést megakadályozandó... és lesz itt még ötlet. Tavasszal a rendkívüli intézkedések bevezetésének napján megszállták az Indexet. Most mi következik? Addig támogasd a szabad sajtót, amíg lehet! Lépj be a Körbe, vagy támogasd bármekkora összeggel a 444 szerkesztőségét!

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.