A zimbabwei kormánypárt vasárnap leválthatja Mugabét

külföld
2017 november 18., 19:47
comments 57

A zimbabwei kormánypárt vasárnap várhatóan leváltja Robert Mugabe elnököt, és visszahelyezi a pozíciójába Emmerson Mnangagwa alelnököt, akit Mugabe a múlt héten távolított el a felesége nyomására. Ezt hét forrás is megerősítette a Reutersnek.

photo_camera Fotó: STR/AFP

Ezzel hivatalosan véget érhet Mugabe 37 éve tartó uralma, amit szerda óta hadsereg házi őrizetben tart. Az állami tévé szerint Mugabe elnök vasárnap tábornokokkal tárgyal. A tárgyalásokon pedig Fidelis Mukonori katolikus püspök közvetít.

Közben százezrek ünneplik a főváros utcáin, hogy vége az elnök és felesége uralmának. Sokan második felszabadításról beszélnek. Ugyanakkor ha Emmerson Mnangagwa lesz az ország következő vezetője, nem biztos, hogy demokratikusabb módszerekkel fog kormányozni. (Reuters)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.