Az Audi nem hagyja el a süllyedő dízel-hajót, sőt! Szintetikus gázolajat akar gyártani!

dízel
2017 november 21., 19:39

Bár Európában egyre erőteljesebbek a dízelmotorok korlátozását, sőt, néha betiltását követelő hangok, jórészt pont az Audit is bennfoglaló Volkswagen-csoportnál kirobbant emissziós botrányhullám következtében, az Audi azért úgy látja, nagyon is van még lehetőség a technológiában. Olyannyira, hogy nem csak dízelmotorokat, hanem hozzájuk való üzemanyagot is akarnak gyártani a jövőben.

„Laufenburgban – köszönhetően egy új technológiának – képesek leszünk az e-dízel előállítását hatékonyan, kompakt egységekben kivitelezni, így még gazdaságosabbá válik ez a megoldás. A kísérleti létesítmény lehetőséget kínál a különböző szektorok társítására, mint például az energiaszektor különböző, áram, hő és mobilitás területén működő szereplőinek az összekapcsolására, továbbá lehetséges lesz a megújuló energia tárolása is.” – nyilatkozta Reiner Mangold, az AUDI AG fenntartható termékfejlesztésért felelős vezetője.

photo_camera Technikailag semmi akadálya a dolognak, a kérdés, hogy gazdaságilag megéri-e majd valaha gázolaj-gyárat építeni

Az Audi e-dízel-programjának célja, hogy a hagyományos belsőégésű motorokat szinte teljesen szén-dioxid semleges üzemanyaggal lássa el. A laufenburgi projektben a vízerőművekből származó tiszta, megújuló energia az alapja a műveletnek. A vízerőműben helyben előállított elektromos energia elektrolízissel hidrogént és oxigént állít elő a vízből. A következő lépésben a hidrogén reakcióba lép a szén-dioxiddal (ez a manőver persze titkos, de állítólag egy "új és igen kompakt technológiá"-ról van szór). A szén-dioxid származhat a légkörből vagy biogén füstgázokból, ez az anyag jelenti az egyetlen szénforrást, amelyből a hidrogénnel elegyedve hosszú láncú szénhidrogének jönnek létre. A folyamat utolsó lépéseként ezeket különválasztják, így jön létre az Audi e-dízel, illetve a kozmetikai iparban, vegyiparban felhasználható ipari viasz.

A tervek szerint az első liter e-dízel a következő évben készülhet el Laufenburgban. Az Audi és a projektben résztvevő partnerei, az Ineratec és az Energiedienst AG néhány héten belül nyújtja be a létesítmény építéséhez szükséges engedélykérést. Az építkezés várhatóan 2018. elején indul majd.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.