Már a második családi cégből szállt ki Orbán Viktor öccse, Áron

politika
2017 november 21., 12:08
comments 99

Orbán Áron kiszállt a 2015-ben már több mint 1,6 milliárdos bevételt termelő a Nehéz Kő Kft-ből, az új tulajdonos az apja, Orbán Győző lett. Eddig a miniszterelnök öccse volt az egyetlen tag és a társügyvezető is, ám három hete már ezt a pozíciót sem tölti be - írja a G7. Pedig a céget alapításakor - egy felejthetetlen szóviccel - még róla nevezték el Ideális Áron Bt-nek.

A Direkt36 szeptemberben írt róla, hogy nagy mozgások vannak az Orbán család cégeiben. Idősebb Orbán Győző megjelent két olyan vállalkozás vezetőségében, amelyek tulajdonosa legkisebb fia, Orbán Áron. Az egyik a szállítmányozással foglalkozó Nehéz Kő Kft., a másik pedig a tavaly év végén alapított NAKK Nemzetközi Alapanyag és Késztermék Kereskedelmi Zrt. Utóbbi vezetését már akkor átvette Orbán Árontól az apja és annak két társa.

Vagyis Orbán Áron rövid időn belül két fontos családi cégből távozott.

A Direkt36 korábban részletesen dokumentálta, hogy az Orbán-cégek kiemelkedő, évente már 4-5 milliárd forint bevételt elérő teljesítményéhez számos állami finanszírozású munka járult hozzá: az elmúlt években csatornázási beruházásokhoz, vasút-és autóút felújításhoz is szállítottak építőanyagokat.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.