Orbán Viktor és Gáspár felkeresték a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiát

POLITIKA
2017 november 21., 15:24
comments 158

Vidáman nosztalgiáztak az öregdiákok” címmel számolt be a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia honlapja arról az örvendetes eseményről, hogy az irdatlan mennyiségű közpénzből rossz labdarúgókat termelő intézményt meglátogatta szomszédja, Orbán Viktor.

A futballakadémiát alapító miniszterelnökkel tartott az akadémia egykori növendéke, a ma már egy karizmatikus keresztény szekta csatársorát erősítő Orbán Gáspár is.

„Mikor megalapítottuk a Puskás Akadémiát, hosszú távra terveztünk, és természetesen nem csupán azokra a volt diákokra vagyunk büszkék, akik futballisták lettek. Mindenki sikerének örülünk, és jó érzés látni-hallani, hogy az egykori akadémisták megállják a helyüket az életben”

- mondta Orbán Viktor. Amihez az akadémiát működtető alapítvány kuratóriumának elnöke, Mészáros Lőrinc még azt is hozzátette, hogy

„az akadémia megalapításakor nem is álmodtunk hasonló sikerekről és körülményekről”.

Orbán Gáspár a beszámoló szerint nem szólalt fel, de az kiderül az írásból, hogy „a visszatérő öregdiákok örömmel idézték fel az itt eltöltött éveket”.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.