Mészáros Lőrinc, a Puskás Akadémia kuratóriumi elnöke finanszírozta meg a könyvet, de nem minden falu van ilyen helyzetben – mondta a miniszterelnök.
A közpénzekből dollármilliárdossá tett felcsúti expolgármester azt mondta, tavaly ő és a cégcsoportja 17 milliárd forintot fordított sportra, kultúrára, jótékonyságra, és ez szerinte természetes feladata is kell, hogy legyen az ország legnagyobb magánkézben lévő cégcsoportjának.
Az orbánizmus teljes pompájában.
Orbán focicsapata ezzel a góllal egyenlített, majd a hosszabbításban le is győzte a Pancho Arénában vendégeskedő MTK-t.
5,4 milliárd forintról hízott utólag 9 milliárdosra a felcsúti sportfejlesztési program, amiből pályáztatás nélkül Mészáros Lőrinc gyerekei építtethettek gigasportcsarnokot a minitelepülésre.
Az a csapat nyert, amelyik nem 2Rule-mezben játszott.
Orbán Viktor fagypont körül.
Kultúrember néha vizitál a szomszédnál.
A miniszterelnök csapata idegroggyant trollokat alkalmaz, de pont ezért jó szórakozás az fb-oldaluk olvasgatása. Megkapta Orbánéktól még a Fidesz pártigazgatójának csapata, a Fradi is kőkeményen.
Hát persze, hogy Pinyő mester, aki jövőre a Puskás Akadémiát fogja feltámasztani.
A kiadó Fidesz-közelbe kerülésével végre Szöllősi György elfoglalhatja méltó helyét a magyar sportújságírás trónján.
Akár így lesz, akár nem, nagyon sok pénzünkbe fog ez kerülni.
Ismét enni kért a kisgömböc.
A konzervatív német lap Orbán stadionja és focifanatizmusa mellett Szijjártó Péter futsalos csapattársairól is írt.