A csalás miatt elítélt rab a börtönből telefonálva is lehúzott embereket

bűnügy
2017 november 22., 07:20
comments 52

Csalás miatt emelt vádat a Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség egy börtönben ülő, egyébként csalás miatt elítélt rab ellen. 

A többszörösen visszaeső rab 2015-ben egy Budapest környéki büntetés-végrehajtási intézetben töltötte büntetését. A börtönben engedély nélkül magánál tartott telefonon ismeretleneket kezdett hívogatni. Azt mondta nekik, hogy egy mobilszolgáltató munkatársa, és nyereményt ígért, ha az ATM automatákon keresztül, az általa megadott telefonszámokra különböző összegeket töltetenek fel.  Három kaposvárit sikerült átvernie, tőlük 2015. novemberétől 2016. márciusáig összesen 355.000 forintot csalt ki.

A pénzre azért volt szüksége, hogy a feltöltött telefonon hozzátartozóival a kapcsolatot tarthassa, illetve mobiltelefonos szerencsejáték fogadásokat köthessen.

A vádlott ellen egyébként a Kecskeméti Járásbíróságon hasonló jellegű bűncselekmények elvkövetése miatt eljárás folyik.

Az ügyészség a vádlottal szemben fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés büntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.