Brutálisan megemelik a Parlament tisztviselőinek a fizetését

politika
2017 november 22., 09:19
comments 182

Törvényjavaslatot nyújtott be három fideszes képviselő, ami kiemeli a köztisztviselők közül a Parlamentben dolgozókat. A saját életpályamodell praktikusan azt jelenti, hogy jelentősen megemelik az Országgyűlés hivatalnokainak a fizetését. 

Ez így a törvényjavaslatból nem egyértelmű, de a végrehajtása ezt jelenti majd. A Normakontroll írta meg, hogyan változik a parlamenti köztisztviselők illetménye. Eddig a többi közszolgálati tisztviselőhöz hasonlóan egy, az Országgyűlésben dolgozó diplomás beosztott közszolga havi illetménye pótlékok nélkül a pályán töltött idő függvényében 179 ezer forint és 348 ezer forint között volt, a hatályos 38.650 Ft illetményalappal számolva. Ez járna jövőre is. 

A fideszesek javaslat ezzel szakít, és ha elfogadják, a duplájára nő majd a parlamenti köztisztviselők illetménye. Változna ugyanis az illetményalap. Az a KSH által közzétett két évvel korábbi nemzetgazdasági átlagos bruttó kereset lesz, 2018-ra a 2016-os összeg az irányadó, ami 263.171 Ft. Az évek számától függő szorzókkal ez 395 ezertől 684 ezer forintig terjedő alapilletményt fog jelenteni. 

Azért is érdekes a váltás, mert - ahogy a Normakontroll emlékeztet rá - az illetményalap egy olyan nemzetgazdasági mutatóhoz lesz kötve, ami az utóbbi időben messze az infláció fölötti emelkedést mutat és nem függ a törvényhozó kénye-kedvétől, automatikusan emeli minden évben az érintettek bérét. Míg a mezei köztisztviselőké csak akkor emelkedik, ha a költségvetési törvényben emeli a jogalkotó, nem is történt emelés 2013 2008 óta.

A külön életpályamodellről a benyújtó Gulyás Gergely frakcióvezető, Hende Csaba, a törvényalkotási bizottság elnöke és Répássy Róbert, a testület alelnöke azt írta: mind az Országgyűlés közjogi helyzete, mind a független és hatékony működéséhez fűződő kiemelkedő közérdek indokolja, hogy az Országgyűlés Hivatalában dolgozó köztisztviselőknek saját életpályamodellt alakítsanak ki. Szerintük a javasolt előmeneteli rendszer tükrözi az országgyűlési köztisztviselői jogviszony presztízsét.

Sok idő nincs az elfogadásra, a speciális életpályamodell bevezetését 2018. január 1-jétől három fideszes képviselő. Az már tényleg apróság, hogy a javaslat alapján az eddigi 25 helyett már 20 év közszolgálati jogviszony után járna jubileumi jutalom az országgyűlési köztisztviselőknek.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.