Gránátokat robbantott egy gyilkossági per tárgyalásán az áldozat apja

bűnügy
2017 november 30., 17:02
comments 31

Kézigránátokat robbantott fel egy gyilkosság áldozatául esett férfi apja az illetékes bíróság tárgyalótermében csütörtökön a kelet-ukrajnai Dnyipropetrovszk megyében lévő Nyikopol városában.

A rendőrség közölte, hogy az előzetes vizsgálat alapján a két kézigránátot felrobbantó férfi a helyszínen életét vesztette. Ezt megerősítette Hanna Sztarcsevszka, a Dnyipropetrovszk megyei rendőrkapitányság szóvivője a 112 Ukrajina hírtelevíziónak.

Sztarcsevszka azt mondta, 10 embert kellett a tárgyalóteremből sebesülésekkel kórházba szállítani, majd később elmondta, hogy kórházba szállítás után még egy férfi – az egyik vádlott – szintén belehalt sérüléseibe.

A korábbi rendőrségi jelentés szerint – ami még 7 sebesültről számolt be – a sérültek között van a gyilkosság 3 vádlottja, 2 hatósági személy, 1 bírósági alkalmazott és 1 civil.

A férfi azután robbantotta fel a gránátokat, hogy a bíróság elnapolta a tárgyalás folytatását, már nem először.

A helyszínt a hatóságok lezárták, a bírósági épületet tűzszerészek vizsgálják át. A megyei rendőrség a bűnügyi per részleteiről annyit árult el, hogy a tárgyalótermi robbantásban megsérült 3 vádlott ellen kettős gyilkosság miatt indítottak eljárást. Még 2016 februárjában Nyikopolban rálőttek egy autóra, amiben két – egy 25 és egy 30 éves – férfi ült. Mindketten életüket vesztették. A mostani robbantást végrehajtó férfi az egyik áldozat édesapja volt. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.