Mégsem mondhatja meg Handó Tünde, hogy kell viselkedniük a bíróknak

POLITIKA
2017 november 30., 10:52
comments 52

„Az OBH elnökének utasításában és ajánlásában meghatározott célkitűzéseknek, értékeknek és elveknek való megfelelés és mindezeknek megfelelő magatartás, szervezeti működés”

Így határozta meg az integritást, a kívánatos bírói viselkedést az igazságszolgáltatást irányító Országos Bírósági Hivatal szabályzata. 

Az Alkotmánybíróság ma nyilvánosságra hozott döntése szerint viszont ilyesmit így nem lehet a bíráknak előírni.

A dologgal több probléma is van.

A bírák viselkedését törvényben, ráadásul elég szigorúan szabályozzák, ehhez képest problémás lehet egy belső, munkahelyi SZMSZ-ben előírni nekik dolgokat. Az idézett szövegrészben például az "ajánlás" szó nem tetszett az alkotmánybíróságnak, Handó a szervezet vezetőjeként adhat ugyan utasítást, de az ajánlás más műfaj, ott nem kényszerítheti ki a megfelelést. A belső SZMSZ be nem tartásával kapcsolatban Handó jogkövetkezményeket is kilátásba helyezett, az AB most ezt is törölte.

A névleg a korrupció kivédésére létrehozott integritás szabályzat ellen több bíró is szót emelt, úgy érezték, hogy Handó Tünde önkényes túlhatalmát erősíti a szervezetben. A megfoghatatlan szabályok be nem tartása miatt eljárás indulhatott bírák ellen, amit aztán a bíró alkalmatlanságának igazolására is felhasználhatnak. Volt például olyan eset, amikor úgy próbáltak kiutálni a szervezetből egy nem túl népszerű bírót, hogy integritás-vizsgálat keretében azt kezdték piszkálni, miért vitt be neki meleg ebédet a munkahelyére unokatestvére, mikor nem volt ideje kimenni napközben kajáért, jogosan tartózkodott-e a rokon az épületben és a bíró irodájában.

Az AB mostani döntésével megsemmisítette a Handó-féle integritás szabályzat egyes rendelkezéseit. (via hvg)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.