Idegméreg ellenszerét hordta táskájában az észak-koreai diktátor idegméreggel meggyilkolt féltestvére

Az elmúlt év leginkább kémfilmekbe illő története volt, hogy hogyan gyilkolhatta meg minden bizonnyal az észak-koreai titkosszolgálat az ország vezetőjének féltestvérét, Kim Dzsongnamot a Kuala Lumpur-i reptéren februárban. 

A gyilkossággal egy indonéz és egy vietnami nőt gyanúsítanak, az ő tárgyalásuk zajlik jelenleg Malajziában. Mindketten azt állítják, hogy fogalmuk se volt róla, hogy merényletet hajtanak végre, hanem egy kandikamerás műsor felvételének hitték az egészet. Ekkor már számos alkalommal kellett megbízóik kérésére babaolajjal leönteni férfiak arcát reptereken, amit addig elmondásuk szerint kamerával rögzítettek, és sosem volt senkinek semmi baja utána. (Ha valakit részletesen is érdekel a két nő beszervezése, ezt a remek cikket ajánlom.)

A legutóbbi tárgyalási napon elhangzott, hogy Kim Dzsongnam táskájában tucatnyi fiolát találtak, melyben a VX nevű idegméreg ellenanyaga volt. A férfit épp ezzel az idegméreggel gyilkolták meg, 

Kim Dzsongnam évek óta Makaón élt száműzetésben, és dél-koreai politikusok szerint lehetett tudni, hogy az észak-koreai diktátor szívesen látná holtan, és elrendelte a merényletet ellene. A most megtalált fiolák arra utalnak, hogy a férfi készült a támadásra, de nem tudta azt kivédeni. 

Malajzia végül kénytelen volt visszaadni Kim Dzsongnam holttestét és azokat az észak-koreai személyeket, akiket a merénylettel összefüggésben fogtak el, cserébe azért, hogy Észak-Korea szabadon engedje azt a kilenc malajziai személyt, akik az országukban tartóztattak fel. 

Észak-Korea többször is tagadta, hogy közük lenne Kim Dzsongnam meggyilkolásához. Szerintük a dél-koreai és amerikai rezsim végzett a férfival. (Reuters)