Csúszik a Honvéd stadionjának építése

A csapat a honlapján közölte, hogy nyárig a Bozsik Stadionban maradnak, mivel február 22. helyett csak április végén adják át a  kispesti utánpótlás centrumot.  Amíg oda nem költöznek át, nem tudják megkezdeni a stadion átépítését. 

Közölték, hogy ezért  a 2017/2018-as bajnokság végéig a csapat továbbra is a Bozsik Stadionban játssza a hazai mérkőzéseit.   

Abban bíznak, hogy  az új stadion építésének feltételei jövő nyárra biztosítva lesznek, és az utánpótlás centrum birtokba vétele után megkezdődhet az új Bozsik Stadion bontása, majd építése. 

A 24.hu emlékeztet arra, hogy George F. Hemingway klubtulajdonos júniusban még arról beszélt, hogy  decemberig játszanak a Bozsik Stadionban, utána az MTK stadionjába költöznek, mert 2018-ban elkezdődik az új létesítmény építése. 

Az akkori tervek még az edzőközpont év eleji átadásáról szóltak. Csakhogy szeptemberben kiderült, hogy nincs elég pénz az új stadionra.  Az eredeti tervek szerint 5 milliárdot szántak pálya, de a kivitelező nem vállalta ennyiért.