A Kúria szerint a NAV-nak le kell állítania a Gáspár Győzővel szembeni eljárást

bulvár
2017 december 06., 06:04
comments 100

A NAV egy ideje kb. 40 millió forintot szeretne behajtani Gáspár Győzőn. Az eljárásban tavasszal mér lefoglaltak többek közt 11 kiló aranyat, december 7-én pedig árverést szerveztek a Gáspár Győző lánya nevén lévő villába.

Most azonban a Kúria kötelezte az ügyben első fokon született döntést, és új eljárás indítására kötelezte a NAV-ot.

„Győzőt egy vödör vízzel kellett fellocsolni, amikor ezt megtudta” - mondta Gáspár Győző öccse a Blikknek.

A Romantic frontemberével szemben azután indult vagyonosodási vizsgálat, hogy 50,3 millió forintot vett fel egy romániai cégtől. Most ez lett a szerencséje is, a Kúria ugyanis arra hivatkozva döntött így, hogy a NAV a külföldi megkeresések bevárása nélkül hozta meg a döntéseit, ezzel pedig megfosztotta a felperest a jogorvoslati jogosultságától.

Ettől függetlenül Gáspár Győző továbbra is gyanúsított marad, és újrakezdik az ellene folyó vagyonosodási vizsgálatot. (Blikk)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére a közelmúltban a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg felületeinken. Ebben közösségként együttes a felelősségünk, a mienk kiemelt. Amíg újragondoljuk a teendőinket, nem minden cikkünk alatt lehet kommentelni. Egyszersmind kérjük és köszönjük, ha nem csak szabályzatunk betűjének, de a szellemének betartása felett is segítetek őrködni.

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt